Megkéselték az MTK bokszolóját

2013.01.02. 19:23

Az MTK ökölvívó-szakosztályának közleménye szerint túl van az életveszélyen Sávoly Gergő, akit egy újévi tömegverekedésben késeltek meg Szigethalmon.

A szilveszterkor a szintén MTK-s Zsigmond József szüleinek vendéglátóipari helyiségében szórakozó sportolókba belekötött egy másik társaság, a szóváltás vége késelés lett. Az emeletről hajnalban a vécére tartó Sávolyt a földszinten mulatozó társaságból többször mellkason szúrták, nyaki artériája is megsérült, egy másik szúrás milliméterek híján szívburkát is megsértette, de az orvosi csapat munkájának köszönhetően az ökölvívó már nincs közvetlen életveszélyben.

A sportolók állítólag nem akartak verekedést, amikor beléjük kötöttek, inkább félreálltak. Az első szúrások hátulról érték őket, nagyjából 30 ember támadt rájuk késekkel, még a földre zuhanó fiatalokba is beleszúrtak.

A rendőrség emberölés kísérletének megalapozott gyanúja vádjával őrizetbe vette a 17 éves késelőt. Egy birkózót szintén összeszurkáltak, állapota életveszélyes, felgyógyulására kevés esély van.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban az esetről azt mondta, „több ember sérülésével járó tömegverekedés tört ki Szigethalom egyik szórakozóhelye előtt". A bűncselekménnyel összefüggésben már kedden gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek egy 17 éves szigethalmi fiatalembert, a megyei főkapitányság emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ellene.

A szóvivő szerdán azt közölte, hogy az őrizetbe vett fiatalkorú a rendelkezésre álló adatok szerint kedd hajnalban a sörözőben szóváltás, dulakodás után többször mellkason szúrt egy férfit, aki ennek következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az adatgyűjtés során azóta az is kiderült, hogy ugyanakkor és ugyanott egy másik férfit is bántalmaztak, ő szintén életveszélyes sérüléseket szenvedett. Támadójának személyazonossága egyelőre nem tisztázott. A nyomozást szakértők bevonásával folytatja a rendőrség - mondta Beluzsárné. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport