Klicsko előtt szívatták meg a magyart

2013.05.07. 12:09 Módosítva: 2015.05.11. 03:57

Az eredeti tervek szerint a cirkálósúlyú Bozai Gyula (8 győzelem-6 vereség-1 döntetlen) is meccselt volna a szombat esti Klicsko-gálán, Mannheimben, de a veretlen török Hizni Altunkayával tervezett mérkőzését az utolsó pillanatban törölték.

A küzdelem a nemzetközi televíziós közvetítés előtt lett volna, fél 8 körül, ám a meccs napján a szervezők közvetlenül Klicskóék elé helyezték át a párharcot, írja a monokli.com, így több millió tévénéző is követhette volna.

Bozai már bemelegített, felvette a kesztyűket, és várta, hogy ringbe hívja a műsorközlő, de hiába. A gála szervezői lefújták a mérkőzését, mert az előmeccsek elhúzódtak, és így a Klicsko–Pianeta-összecsapáshoz túl közel került a Bozai–Altunkaya-meccs. A programmal viszont nem lehetett csúszni a német televíziós közvetítés miatt.

A törlés szabályos volt, mert a szervezők előzetesen tartalék státuszúnak minősítették a mérkőzést. Bozaiéknak akkor lett volna esélyük bokszolni, ha valamelyik előmeccs nem megy végig, balszerencséjükre azonban mindegyik pontozással dőlt el.