Jobb is, hogy azóta nem láttam Di Bellát

2013.05.30. 13:56

Szeptembertől a Magyar Ökölvívó Szövetség szakmai igazgatója lesz Erdei Zsolt, csütörtökön pedig azt is bejelentette, hogy megalapította klubját. Az Erdei Zsolt Sportegyesületnek már van is egy versenyzője, Vincze Zoárd, aki nem mellesleg tízévesen korosztályos K1-világbajnok.

Erdeinek márciusi első veresége után két hét múlva, június 13-án kellett volna ringbe lépnie a monacói négyes tornán, de az ajánlatot a menedzsmentje nem tartotta megfelelőnek, ezért visszautasította.

„Nem tudom, mit hoz a jövő, nem is szeretnék most ezzel foglalkozni. Harcos vagyok, szenvedélyesen szeretem az ökölvívást, és a tudásomat edzőként is szeretném hamarosan átadni. Nemcsak azoknak, akik szeretnének egyszer versenyszerűen foglalkozni ezzel a csodálatos sportággal, hobbistáknak is. Nem kizárt, hogy még egyszer itt, ebben az impozáns edzőteremben fogok felkészülni a következő meccsemre” – mondta a 39. születésnapját pénteken ünneplő, korábban két súlycsoportban és két nagy szervezetnél is világbajnok öklöző.

A kérdés persze kihagyhatatlan volt, hogyan dolgozta fel azt a március végi meccset, amikor az orosz Gyenyisz Gracsov erősen vitatható pontozással legyőzte. Profi karrierje első veresége volt - 34. meccsén kapott ki -, korábban a 2000-es sydneyi olimpián veszített legutóbb.

„A vereség után higgadt voltam, ahogy kezdtek leülepedni bennem a történtek és az emlékek, úgy váltam egyre inkább asztalcsapkodós hangulatúvá. Amerikai menedzseremmel, Lou Di Bellával nem találkoztam azóta, talán jobb is így, mert így nem kellett elhúzódnia az egyenesem elől” – mondta a rá jellemző hatalmas mosollyal.

Erdeinek, ha minden igaz, még egy meccset lekötnek az amerikaiak, de egyelőre megtippelni sem lehet ennek időpontját. Megerősítette, itthonról is voltak puhatolózások, konkrétum nélkül.

Úgy tudjuk, Erdeinek ősszel lehetne egy magyarországi meccslehetősége.