Jobbfelütés, balhorog, Nemesapáti Norbert junior világbajnok

2013.10.19. 16:14

A nagyközépsúlyú Nemesapáti Norbert pénteken junior Silver világbajnoki övet szerzett KO-val, míg Chamie Gina könnyűsúlyban lett junior világbajnok.

Nemesapáti Norbert és Michal Nieroda
Nemesapáti Norbert és Michal Nieroda
Fotó: Bilics József

A 18 éves Nemesapáti Norbert a lengyel Michal Nierodával küzdött. A két versenyző nem sokat kereste egymás a ringben, azonnal összeugrottak, melyből a magyar ökölvívó jött ki jobban, aki közelről, távolról, testen és fejen is elérte ellenfelét. Ugyan Nierodáé volt az első ütés, egy hosszú egyenessel talált, de onnantól nem volt pardon, Nemesapáti elég keményen megbüntette. A nyitó menet hajrájában Nemesapáti egy tanári balfelütéssel testen padlóztatta a már akkor is vérző orral küzdő ellenfelét, aki csak a számolás végére tudta magát annyira összeszedni, hogy Flórián Béla mérkőzésvezető nyugodt szívvel továbbengedhesse a párharcot, áll a Monokli.com beszámolójában.

Nemesapáti a második és a harmadik menetben is irányított, csak az utóbbiban szedett be egy nagyobb ütést, de fölénye megkérdőjelezhetetlen volt, mindhárom pontozónál vezetett. A negyedikben is maradt a különbség, majd az ötödik menet végén eldőlt a meccs. Egy jobbfelütés-balhorog kombináció után Nieroda térdre rogyott, ami után Flórián Béla beszüntette a meccset, így technikai KO-val Nemesapáti nyert. A bokszolónak ez volt kilencedik győzelme.

A junior lányoknál nem volt kérdés, hogy magyar lesz a világbajnok. A kick-boxban már amatőr világbajnok Chamie Gina Hornyák Veronikával mérkőzött. A meccset végig Chamie irányította, aki egyre nagyobb fölénybe került. A meccs az 5. menet hajrájában kezdett eldőlni, amikor Hornyák több ütéstől padlóra került, majd a számolás után Chamie letámadta. Ekkor még a gong megmentette Hornyákot, ám a 6. menet elején egy fültőre mért balhorogtól ismét lement, és már nem tudott a számolás végéig felállni (KO).