Erdei talán soha nem meccsel többé

2013.11.28. 11:36

Erdei Zsolt cáfolta az Nso.hu-nak, hogy januárban bokszolna Elvir Muriqivel, korábban amerikai menedzsmentjével is közölte, hogy nem vállalja a meccset.

„Valóban kaptam Amerikából ajánlatot a Muriqi elleni januári mérkőzésre, de ez a meccs nem jön létre, ugyanis tegnap nemet mondtam. Korábban gondolkodási időt kértem, ezt az amerikaiak félreértették, mert úgy gondolták, hogy biztosan vállalom a meccset, ezért jelenhettek meg erről szóló hírek. A körülmények azonban nem voltak megfelelőek, ezért a családommal történt egyeztetés után lemondtam az összecsapást.”

Erdei csak akkor bokszolt volna, ha Lou DiBella promóter győzelme esetén egy világbajnoki címmeccset garantál neki. Ez azonban nem történt meg, és a felkészülési idő is kevésnek tűnt a magyar félnehézsúlyúnak. Az is lehet, többet már nem lesz alkalma meccselni.

„Szerettem volna még bokszolni, de könnyen előfordulhat, hogy ezek után nem kapok több ajánlatot, mert az amerikai menedzsment kicsit megsértődött az elutasításom miatt. Ha pedig nem biztosítják a feltételeket, nem kapok megfelelő ajánlatot, akkor lehúzom a rolót” – mondta a Nemzeti Sportnak.

A lemondás ellenére az Erdei–Muriqi-meccs továbbra is ott szerepel a Boxrec adatbázisában.