Erdei nem vonul vissza, márciusban bokszol

2014.01.15. 11:44

Erdei Zsolt szerda délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a január 31-ére tervezett mérkőzését ugyan lemondta, de nem hagy fel a bokszolással.

Március nyolcadikán, Kecskeméten lép ringbe, a meccsre ellenfele - aki egyébként külföldi lesz - még nincs, de pár nap múlva lesz. A mérkőzés tétje az egyik nagy szervezet, a WBO Európa-bajnoki félnehézsúlyú öve lesz.

Erdei hét év után bokszol ismét itthon, mint mondta, feltehetően utolsó mérkőzésén „Hosszú huzavonán vagyunk túl, volt, hogy én sem tudtam, mit szeretnék, de eldöntöttem: még egy mérkőzést bevállalok. Nem akartam úgy befejezni, hogy még legalább egyszer nem mutatom meg magam a magyar közönségnek. Nem tudom, milyen állapotban leszek, hogyan fogom pszichésen és fizikailag bírni a meccset, de ha jól sikerül, lehet folytatása."

Hogy ki lesz Erdei ellenfele, egyelőre nem tudni, valószínűleg pár héttel a mérkőzés előtt fogják csak bejelenteni. Kovács István a WBO Europe elnökeként elmondta, a szervezet ranking rendszerétől nem térhetnek el (a pozitív mérleg, a tíz nyert meccs alapkövetelmény), de elnézőbbek lesznek a választásnál. „Ideális ellenfelet próbálunk Zsoltnak találni, hogy profi győzelemmel zárja karrierjét."

„Bár búcsúmeccsként beszélünk róla, szeretném meggyőzni Madárt, hogy itt ne álljon meg. Nem fogjuk kipárnázni, de ha győzne Kecskeméten, szeretnénk, hogy olyan világranglista-pozícióba kerüljön, hogy magas szinten folytathassa" – mondta Rácz Félix menedzser.

A világbajnok utoljára tavaly márciusban bokszolt, 33 győztes meccs után elvesztette veretlenségét, erősen vitatható pontozással ellenfelét, az orosz Gyenisz Gracsovot hozták ki győztesnek. Erdeinek akkor a visszavonulás is megfordult a fejében.

A május 31-én 40 éves magyar bunyóst azóta több ellenféllel is hírbe hozták, a boxrec.com adatbázisa alapján úgy tűnt, amerikai menedzsere, Lou DiBella le is kötötte a mérkőzést január végére Elvir Muriqivel. Erdei ezt először cáfolta, majd újra és újra ellentétes nyilatkozatok hangoztak el, teljesen komolytalanná téve a bokszolót.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön