István, Vajk
17 °C
34 °C

Bedák ellenfelének a mérleggel kellett lebokszolnia az első menetet

2014.12.05. 19:59

A Ferobox Event szombat este a budapesti Kalászi Sportcsarnokban rendezi évzáró bokszgáláját, melynek programjában két WBO Európa-bajnoki címmérkőzés is helyet kapott.

Ezeknél árgus szemekkel figyelik azt, hogy a bokszolók hozzák-e a súlyukat, ám a szervezet közleménye szerint a pénteki hivatalos mérlegelésen a címvédő Bedák Zsolt ellenfelének, Ruszlan Bercsuknak nem sikerült elsőre hoznia a kispehelysúlyban előírt 55,3 kilót. Az orosz 40 dekával mért túl, így a szövetség szupervisora, Kovács „Kokó” István egy órát adott a pontos súlyhozásra – ez némi izzadás után már sikerült is.

A másik címmeccsen már formalitás volt a mérlegelés, mivel a Francesco Pianeta – Ivica Bacurin bunyó nehézsúlyban lesz majd. A különbség azért szembetűnő, az olasz-német címvédő Pianeta kereken 114, míg horvát kihívója 99,7 kilóval mérlegelt.

A gála többi magyar indulója is bemérlegelt, Kovács „Vipera” Attila, és ellenfele, Karlo Tabaghua egyaránt 70,4 kg volt, míg Szellő Imre (87,6 kg) két kilóval nehezebb, mint cseh riválisa, Vladimir Idrányi.