Az elnök nem nyerhet bokszmeccset

2015.10.07. 20:07

Keddi cikkünkben foglalkoztunk az amatőr ökölvívás lesújtó helyzetével, miután Csötönyi Sándor elnök szót kért.

  • Igazságtalannak, uszítónak és etikátlannak érezte a kritikát, mert az a Harcsa Norbert fogalmazta meg, aki már profinak állt.
  • Illetve az a Rácz Félix hallatta hangját, aki a profiknál állást kínál

Csötönyi főbb állításai még:

  • Nem igaz, hogy nem kísérte a reptérre a két vb-résztvevőt senki, mert a nemzetközi igazgató ott volt.
  • Szerinte szerep- és értékzavar van a fejekben, és alapvető félreértések vannak. Ő, mint a szövetség elnöke, nem támogathatja a versenyzőt, ha az nem eredményes. Harcsa pedig nem volt az, csak eredmény után fizet az állam.
  • Betegsége miatt megtiltotta az orvosa, hogy kimenjen a világbajnokságra, ahol egyénként Harcsa testvére, Zoltán, akitől érmet reméltek rögtön az első fordulóban kiesett.  A  19 éves Csóka is gyorsan befejezte, tőle már az nagy tett volt, hogy ott lehetett.
  • Ha felnőtt szinten szerényebbek is az eredmények, az utánpótlás Európa öt legjobbjában benne van   Magyarország, ahogy az elmúlt években is 
  • Felnőtt szinten kirabolja őket a profi szakág. Furcsállja, hogy az kiabál, aki készen kapja az öklözőket.
  • Az állami támogatás nagy mértékű (640 millió), de ő mint a szövetség elnöke csak a postás szerepet tölti be,  milliókba kerül a félmilliárd továbbutalása az akadémiáknak, kluboknak. Hódmezővásárhelyen, Egerben, Vecsésen új termek nyíltak, és még több várost vonnak be a vérkeringésbe.
  • Cáfolta, hogy végzettséget jelentő papírokat lehetne venni - Szántó Imre állította ezt -, mert az edzőképzésen és a továbbképzésen is ott vannak. A rátermettség pedig egyébként sem a papíron múlik.
  • Nem tudok meccset nyerni helyettük” - ismerte el.
  • A  hátralévő olimpiai kvalifikációs versenyeken megszerzik az olimpiai kvótát a bokszolók.
  • A félprofi versenysorozatokba nincs pénz benevezni a legjobbakat, mert egymillió dollár lenne

Ettől még igaz, hogy olimpián 2000 óta nincs érem, most remény sincs. 2009-ben még volt vb-bronz, most győztes meccs sem lett. És az is igaz, hogy a szupernehézsúlyú Bernáth István az idei Európa-bajnokság előtt egyszerűen csak abbahagyta a bokszot megélhetési gondjai miatt. Az olimpiára esélye lett volna.

A 69 kilós Bacskai Balázs viszont heti kilenc edzéssel, nagy erőkkel készül az olimpiára Erdei Zsolttal.