Aljas ütéstől esett kómába a boksztehetség

2015.10.19. 08:00

Életveszélyes állapotba került az a Puerto Ricó-i bokszoló, aki valószínűleg egy sportszerűtlen ütésben szerzett súlyos, vérzéses agysérülést.

A 23 éves Prichard Colon szombaton Terrel Williamsszel küzdött Fairfaxben, a hetedik menet végén az amerikai hátulról ütötte tarkón ellenfelét, aki ettől a földre került. Az illegális ütésért a szabályok szerint pontlevonásos figyelmeztetést is kapott Williams.

Prichard Colon egy aljas ütéstől kómába esett

Colon folytatni tudta a mérkőzést, de valószínűleg nem tudta kihordani az ütést, a kilencedik menetben egyenlőtlenné vált a küzdelem, Williams kétszer is padlóztatta. A tizedik menetre már ki sem állt, de nem azért, mert feladta volna. A sarokban a segítői bakiztak, azt hitték, már lement mind a tíz menet, így levették Colon kesztyűit. Ez pedig kizárással jár.

A vesztes bokszoló az öltözőben omlott össze, és azonnal a kórházba szállították. Azóta már két életmentő műtétet hajtottak végre rajta, az orvosok próbálták csökkenteni a vérzés által okozott koponyaűri nyomást. A hírek szerint Colon kómában van, de saját erőből tud lélegezni.

Colont a nagyváltósúly egyik új tehetségének tartják, a korábbi 16 mérkőzését mind megnyerte, ez volt az első veresége.