Pacquiao balhorgától hátrabukfencezett az ellenfél

000 9I54V
2016.04.10. 12:06
Az elmúlt két évtized talán legjobb bokszolója, Manny Pacquiao befejezte profi pályafutását, a váltósúlyú fülöp-szigeteki egyhangú pontozással győzte le Timothy Bradleyt a WBO váltósúlyú nemzetközi bajnoki címéért, és ezzel 20 millió dollárt nyert.

A 37 éves Pacman vasárnap hajnalban, Las Vegasban már harmadszor csapott össze az öt évvel fiatalabb amerikaival. Eddig 1-1-re álltak, bár az első, 2012-es meccsükön csak a pontozók látták győztesnek Bradleyt, a világ nem.

Pacquiao tavaly május, a Mayweathertől elszenvedett vereség óta nem bokszolt címmeccsen, de ez nem látszott rajta.

Végig ő irányított, a hetedik menetig azonban nem sikerült komolyabb ütést bevinnie, de akkor úgy eltalálta az amerikait, hogy Bradley letette a kezét a földre, és rá kellett számolni.

Az amerikai feléledt, a következő menetet meg is nyerte, de a kilencedikben egy balhorogtól megint a padlóra került, ráadásul most látványosabban, mert hátra is bukfencezett.

A vége egyhangú, pontozásos győzelem lett, Pacquiao minhárom pontozónál 116-110-re nyert.

A meccs utáni ringinterjúban bejelentette, hogy visszavonul, mert több időt akar tölteni a családjával, pihenni szeretne.

Mind a 12 menetben megpróbáltam kiütni őt, de kemény harcos, és jók a kontrái.

Azt ugyan nem mondta ki, de formálódó politikai karrierjére is nyilván több időt akar szánni: jelenleg az alsóház tagja, később azonban be szeretne kerülni a szenátusba.