Női boksz: három magyar kiesett a vb-n

2016.05.20. 15:57

A péntek délutáni programban érintett mindhárom magyar, az egyformán nem olimpiai kategóriában szereplő Szűcs Szabina, Csombor Vivien és Oláh Eszter is kikapott és kiesett az asztanai női ökölvívó-világbajnokságon.

Az 54 kilogrammban induló Szűcs nagyon egyértelmű vereséget szenvedett a fehérorosz Helina Brujevicstől. A magyar sportoló mind a négy menetet elvesztette valamennyi pontozónál.

A 16 közé kerülésre az 57 kilogrammos Csombornak sem volt esélye, az ukrán Marina Malovana egyhangú pontozással verte. A bírók értékelése ugyanakkor nem volt egységes, mert míg az egyiküknél 39-37-re nyert az ukrán, addig volt olyan pontozó, aki 40-34-re látta jobbnak Malovanát, azaz előbbinél Csombor nyert egy menetet, és a másik hármat 10-9-re veszítette el, míg utóbbinál a magyar mind a négyet elbukta, ezekből kettőt 10-8-ra, azaz nagyon simán.

A délután harmadik magyarja, a 64 kilogrammos Oláh ugyancsak 3-0-ás vereséget szenvedett. A pontozás alapján azonban ő tudta megszorongatni leginkább ellenfelét, ugyanis a német Cindy Rogge mindhárom pontozónál 39-37-re nyert.

A második versenynapon még egy magyar lép szorítóba, méghozzá az olimpiai súlycsoportnak számító 75 kilogrammban érdekelt Szatmári Petra, aki a hetedik kiemelt francia Erika Guerrier-vel mérkőzik a 32 között. (MTI)