Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

A ringből is kiütötték utolsó meccsén az 51 éves Alient

2016.12.18. 09:08

Szombat volt Bernard Hopkins, vagy becenevén az Alien utolsó profi bokszmeccse, a visszavonulás viszont sokkal rosszabbra sikerült, mint azt az 51 éves bokszoló várta volna: ellenfele, Joe Smith még a ringből is kiütötte.

Hopkins a nyolcadik menetig bírta, Smith ekkor találta el egy olyan kombinációval, ami szó szerint földre vitte a veteránt: Hopkins a kötelek közül kiesve a padlón landolt. A szabályok szerint 20 másodperce lett volna, hogy visszamásszon a ringbe, de ápolni is kellett, így Smith technikai KO-val nyert. A hivatalos eredményhirdetés szerint Hopkins karsérülést szenvedett, ezért nem tudta folytatni a mérkőzést. Ez volt Hopkins első kiütéses veresége.

A kiütés pillanatában minimális előnnyel, de vezetett Smith, az egyik bírónál 67-66-ra, a másiknál 69-64-re, a harmadiknál viszont Hopkins állt jobban 67-66-tal.

Hopkins 55-8-2-es mérleggel, 32 kiütéssel fejezi be pályafutását. Korábban középsúlyban és félnehézsúlyban is világbajnok volt, előbbi címet 1994-2005 között 20 címvédéssel folyamatosan tartotta.

Az 51 éves bokszoló a meccs után közölte, hogy vitatja az eredményt, szerinte nem szabályos ütés miatt került ki a ringből, hanem Smith lökte ki onnan, és ha ez nem történt volna meg, akár ő is nyerhetett volna.