A teljes elismerés tudatával távozhattál – 29 évesen

„Tizenöt éves gyerkőc voltál, mikor 1926-ban először ökleidre húztad a boxkesztyűket.

Attól fogva szeretted, szinte imádtad azokat és ez a nagy szeretet a legszebb sikereket hozta Neked.

Egy éven belül az élcsoportba verekedted magad” – írta a Huszadik Század nekrológjában, pár nappal halála után, az egyetemes magyar sport egyik legnagyobbjának nevezték.

A sportág előiskolája az utcai bunyó volt, a Városligetben a szegény gyerekek ötven koronáért álltak ki a különc felnőttekkel egy színházból arénának átalakított épületben. Énekes és testvére is így kezdte – erre a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján dr. Takács Ferenc emlékeztetett.

1928-ban már majdnem kijutott az olimpiára, de Kocsis Antal legyőzte a válogatón. Ő lett a sportág első magyar olimpiai bajnoka.

A második pedig Énekes. Aki 1930-ban már a földrész legjobbja volt légsúlyban (51 kiló), Budapesten lett a legjobb, így utazhatott a játékokra.

Los Angelesben – Amerikában akkor a sportág lényegesen magasabb szinten állt, mint bárhol a világban – bemutatómeccset szerveztek nekik a hivatalos verseny előtt Hollywoodban, amin nemcsak ő, hanem Kubinyi Frigyes is elkápráztatta a világot.

Ő azonban betegsége miatt nem állhatott rajthoz, a harmadik magyar, Szigeti Lajos a második fordulóban kiesett, így a harmadik „öklésznek”, Énekesnek volt a dolga, hogy megmentse a küldöttség becsületét.

Meg is tette.

A francia Fayaud és az olasz Rodrigues volt az első két legyőzöttje, pontozással, magabiztosan verte mindkettőt.

Énekes szabadon hagyta a fejét, ezt használta ki riválisa. Gyorsan felpattant, de a szabályok szerint ez a menet nem lehetett az övé.

A ringsegédként közreműködő Szigeti és az úszók masszőrje, Kiss Ernő tartotta benne a lelket a szünetben.

A fanatizálás kiválóan sikerült, az ellenállhatatlanul öklöző magyart látták jobbnak az utolsó menetben – a telt háznyi közönség nagy sajnálatára –, így bejutott a döntőbe. Ezzel már Európa-bajnok is lett, mert a másik ágon a brit Pardoe elvérzett.

A mexikói Francisco Cabanas az augusztus 13-i döntőben a korabeli tudósítások szerint már megszorítani sem tudta Énekest, így ő lett az olimpiai bajnok.

Amerikában szívesen látták volna a profik között, de visszautasította az ajánlatot, így 1934-ben egy súlycsoporttal feljebb lépett, és harmatsúlyban (54 kiló) lett a kontinens legjobbja. Öccse 1937-ben nyerte meg az Eb-t.

Utolsó magyar bajnoki címét, ami összességében a nyolcadik volt, 1935-ben szerezte.

Ha kint marad, biztosan jobban keres, mint itthon, mert Budapesten a megélhetése, az önfenntartása sem ment könnyen, noha vasutastisztté nevezték ki.

Salica nyolc hónappal Énekes halála után egyébként bajnok lett a profik között 1940-ben, és még 1944-ben is komoly téttel bíró meccseket vívott, sok pénzért. 2002-ben, 89 évesen halt meg.

Énekes magánélete is válságba került, felesége hűtlensége után idegösszeomlással kezelték. Orvosa volt az 1936-ban úszásban győztes Csik Ferenc is például.

„Nyugodtan nézhetsz vissza pályafutásodra, páratlanul tüneményes pálya ez” – méltatták halála után.

„Most, hogy elkezdted a fiatalokat tanítgatni, új pályára léptél, de ezen, sajnos, már nem tudtál végighaladni: elragadt a halál.

Utolsó utad éppen olyan dicsőséges volt, mint az olimpiáról való hazatérésed. Elkísért mindenki: feljebbvaló, jó barát, régi ellenfél egyaránt.

Signum Laudis-szal ékesített tested felett meghajoltak a zászlók. A teljes elismerés tudatával távozhattál a földről. Énekes István, Isten veled” – fejeződött be a Huszadik Század korabeli nekrológja.