Két testre mért ütés, kínzó fájdalom: KO az első menetben

2018.06.17. 09:25

A váltósúlyú Errol Spence Jr. talán saját várakozásait is fölülmúlva nyert villámgyorsan a váltósúly IBF címmeccsén. Spence az első menet végén egy testre mért ütéssel KO-zta Carlos Ocampót.

A súlycsoport címvédője Spence volt, mind a korábbi 23 meccsét megnyerte, 20-at ráadásul KO-val. Ocampo mérlege is nagyon hasonló volt, 22 mérkőzéséből 22-et nyert, 13 KO-győzelem volt a neve mellett a mexikóinak, aki azért gyengébb ellenfeleken túljutva lett Spence kihívója.

Arra azonban kevesen számítottak a San Franciscó-i gálán, hogy pillanatok alatt véget ér majd a két bunyós meccse. Ocampo bátran kezdett, egyből támadásba lendült, de Spence is beleállt a nyílt bokszba. Fölénybe is került.

Úgy tűnt, hogy az első menetben a mexikói túléli a rohamot, de az utolsó másodpercekben Spence jobbról és balról is bevitt egy nagy erejű horgot, amitől Ocampo összerogyott. Láthatóan kínzó fájdalmai voltak, nem is tudta folytatni. Így hivatalosan egy másodperccel a menet vége előtt, 2:59-nél lett meg a KO.

A meccs után Spence azt mondta, hogy egy kicsit csalódott a gyors KO miatt, mert szerette volna, ha a szurkolói kicsit többet kapnak a pénzükért.