Fogvédőn át harapott nyomot ellenfelébe a nehézsúlyú bokszoló

GettyImages-1139344532
2019.03.31. 09:12

Kizárással ért véget szombat este David Price és Kash Ali nehézsúlyú bokszmeccse Liverpoolban, miután Ali az ötödik menetben egy hatalmas harapással próbálta meg ártalmatlanítani az egyre keményebb ütéseket kiosztó 35 éves ellenfelét. A harapás erejét jól mutatja, hogy a fogvédőn át látszottak Ali fogának nyomai Price felsőtestén.

Az eddigi 30 meccséből 24-et megnyerő (20-at KO-val) Price 2018-ban még címmeccseken szállt ringbe – a mostani mérkőzés egyik szervezet övéért sem zajlott –, szinte napra pontosan egy éve Alekszandr Povetkin verte őt brutális KO-val, majd egy másik orosztól, Szergej Kuzmintól is kikapott a WBA nterkontinentális bajnoki övéért bokszolva. Azóta egy meccset nyert, decemberben Tom Little-t verte technikai KO-val, majd most Ali kizárása után szerezte meg az újabb győzelmet.

Csalódott vagyok, hogy így nyertem, de elég sok ütést bevittem a testére, mielőtt elvesztette volna a fejét. A végén kérte, hogy legyen visszavágó, de nem akarok egy ringben lenni egy ilyen állattal

– mondta Ali tette után Price.

via ESPN