Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Négy olimpián indult, egyet nyert, mindig tagadta, hogy bunyós

2019.04.23. 17:51

A kedden 70. születésnapját ünneplő Gedó György olimpiai aranyérmes ökölvívót köszöntötték egykori sporttársak, edzők és sportvezetők a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület szervezésében, írja az MTI.

Gedó 1972-ben Münchenben lett olimpiai bajnok, 1969-ben és 1971-ben Európa-bajnokságot nyert. 

Filmfelvételek idézték fel az ünnepelt pályafutásának emlékezetes pillanatait, benne az Európa-bajnoki sikerekkel, majd Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy kevés olyan magyar olimpiai bajnok van, aki nemcsak az élet napfényes oldalát, hanem annak árnyékos részét is megtapasztalta.

Örülök, hogy a nehézségek után most itt vagy velünk egészségesen" - mondta.

A Magyar Ökölvívó Szövetség nevében Erdei Zsolt elnök életműdíjjal tüntette ki Gedót.

Az olimpiai bajnok egykori klubja, a Vasas SC képviseletében Raduly József, az egyesület örökös tiszteletbeli elnöke szólt az ünnepelthez, majd Kincses Ferenc, az ökölvívó szövetség egykori főtitkára kiemelte, hogy Gedó György az egyedüli magyar ökölvívó, aki négy olimpián szerepelt.

Az ünnepelt elárulta: nem volt könnyű megélnie ezt a 70 évet, aminek volt szép és keserű része, de mégis "így volt jó", mert volt benne minden.

„Pályafutásom során az igényességre törekedtem, a tanítványaimnak is ezt adtam tovább. Mindig visszautasítottam a bunyós elnevezést, mi ökölvívók vagyunk. Az ökölvívás technikai sport, az idegek és izmok játéka" – mondta Gedó, aki hozzátette, sportága nagy értéke az integráció.