Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Nincs bravúr, TKO-val ment el a magyar WBA-öv esélye

K EPA20191020014
2019.10.20. 12:29

Világbajnoki övet szerezhetett volna a Bokszvilágszövetségnél (WBA) a szombaton a kötelek közé lépő Szellő Imre, aki a belga Ryad Merhy ellen állt ki Belgiumban interim cirkálósúlyban. Szellő remek előjelekkel vágott neki a szombati meccsnek, hiszen remek formában volt, már márciusban a WBO ranglistájának élére ugrott, ráadásul akkor már mind a négy nagy bokszvilágszervezetnél a legjobb 15-ben volt számon tartva, most pedig a kisebb, WBA-szervezet betöltetlen címéért harcolhatott.

A 36 éves Szellő hibátlan, 24-0-0-s mérleggel és 16 kiütéssel érkezett a szombati meccsre, ellenfele, a tíz évvel fiatalabb, 26 éves Ryad Merhy 28-1-0-s eredménnyel kezdett a meccsnek, ám árulkodó volt az erejéről, hogy 28 győzelméből 23-at kiütéssel nyert.

A Profiboksz.hu összefoglalója szerint Merhy az ötödik menetben kezdte fokozni egy tempót, és egy jobb horoggal megakasztotta Szellő ritmusát, majd a hatodik menetben ismét nagy ütést mért Szellőre, akinek felszakadt az orra, és térdre is került. A vég aztán a hetedik menetben jött, amikor egy Merhy egy sorozat után egy balfelütéssel ütötte ki Szellőt, aki ugyan felállt, de nem tudta folytatni a találkozót.

(Borítókép: Julien Warnand /MTI / EPA)