Egy pofon sem csattant, mégis kirepült a ringből a nehézsúlyú bunyós

2019.12.17. 15:06

Bizarr balesetet szenvedett Dél-Afrika nehézsúlyú bokszbajnoka, még a kezdő gong sem hangzott el, de Ruann Visser már a padlón volt, kizuhant a ringből, mert elszakadt egy kötél.

A 18 győzelemmel és két vereséggel rendelkező Visser hétvégén Fokvárosban bokszolt volna a Dél-Afrika-bajnoka címért a veretlen, nyolc győzelmet elérő Tian Fickkel, de még az ütésváltásig sem jutottak el.

Visser a bevonulás után egy kis árnyékboksszal egybekötve a ring köteleit tesztelte, neki-nekidőlt. A második kísérletnél már el is szakadt az egyik kötél, ő pedig háttal kizuhant. Szerencséjére az egyik kezével még elkapott egy kötelet, így tompítani tudta az esést a 207 centis és 130 kilós bunyós.

Bár Visser állítása szerint kész volt a küzdelemre, a meccset a ringorvos javaslatára nem tartották meg, így később vívnak meg a címért. Visser tele volt horzsolásokkal, a térde és a bal könyöke is megsérült. 

A bokszoló apja, aki egyben menedzsere is a dél-afrikai szövetséghez fordult, ahol azt ígérték neki, hogy kivizsgálják az ügyet. Szeretnék tudni, hogy emberi hiba, vagy szerkezeti hiba állt a baleset hátterében. Visserék valószínűleg jogorvoslatért is fordulnak.

Az idősebbik Visser arról is panaszkodott, hogy a fia a kötelező címvédés miatt akart bokszolni, ha nem meccsel december 24-éig, elveszti bajnoki övét. Ez fontos lett volna nekik, ezért vállalták az alig kétezer dolláros pénzdíjú mérkőzést, szemben 80-100 ezer dolláros Las Vegas-i ajánlattal.

(via Heraldlive.co.za)