Tyson kétszer is harapott a boksz legnagyobb botránymeccsén

A korábbi nehézsúlyú bokszbajnok Mike Tyson a karantén alatt bombaformába került, vagy legalábbis ezt állítja, olyannyira, hogy elkezdte belengetni a nagy visszatérés lehetőségét is. Erre ráharapott egykori nagy riválisa, a már 57 éves Evander Holyfield, így esély nyílt a nagy páros harmadik összecsapására is. Persze bő húsz évvel később már kevésbé vonzó (szakmailag) a párharc, de valószínűleg így is tízmilliókat ültetnének a képernyők elé, ha összehoznák a trilógia harmadik felvonását.

Erre készülve elevenítjük fel az előző két mérkőzést.

A két feltörekvő csillag

Tyson és Holyfield útja a nehézsúlyú bajnoki címekig merőben eltérő volt, de a különböző előélet ellenére mindketten korszakos alakjai lettek a kilencvenes évek ökölvívásának, éppen ezért mondható csalódásnak, hogy tulajdonképpen nem a csúcsformájukban találkoztak. A két címmeccs azért így is hatalmas szenzációnak számított. Csak a visszavágó 180 millió dolláros összbevételt kaszált, a végül kizárt, így vesztes Tyson 30, Holyfield 35 millió dollárt keresett vele – ez 2007-ig a legmagasabb pénz volt egy meccsért –, bár ebben persze benne volt az is, hogy az első meccsen hatalmas meglepetés született.

Tyson útja a nehézsúly csúcsáig álomszerű történet volt. Rettentő rövid amatőr karrier után már 18 évesen profinak állt, és a könyörtelen stílusával egyre nagyobb ismertségre és tiszteletre tett szert. A 20. győzelme volt az első, amit nem kiütéssel nyert meg a profik között, és bő másfél év alatt 28 mérkőzésen győzött – a huszonnyolcadikon Trevor Berbick ellen, ezzel lett övé a WBC nehézsúlyú öve.

A gyűjteményt gyorsan gazdagította, mert 1987-ben megszerezte a WBA (James Smith), majd az IBF (Tony Tucker) öveit is, a kollekció pedig 1988-ban lett teljes, amikor Michael Spinks első menetes kiütésével a The Ring öve is az övé lett. Az első bajnoki öv megszerzésekor 20 éves volt, Spinks kiütésekor – ha csak pár nap híján is, de még – 21. Ekkor már a csúcson volt, amit igazol az is, hogy Spinkst másfél perc alatt intézte el.

Úgy tűnt, innen nincs megállás, de Frank Bruno és Carl Williams legyőzése után jött a bombameglepetés, amikor Buster Douglas Tokióban kiütötte a lélekben és fejben már Holyfield ellen készülő Tysont.

Ez a botlás eredetileg csak rövid időre halasztotta el a várva várt Tyson–Holyfield-összecsapást, de nézzük előbb, hogyan került Holyfield a nehézsúly legjobbjai közé 1990-re.

Holyfield amatőrként ott volt az 1984-es olimpián, ahol a hazai közönség előtt abszolút esélyesként indult félnehézsúlyban, ám az elődöntőben egy vitatott ítélet megállította. A bíró szerint Holyfield azután ütötte ki Kevin Barryt, hogy ő megállította a meccset, de később a visszajátszásról kiderült, hogy csak Holyfield ütései után lépett közbe.

Ennek ellenére Holyfieldet kizárták az elődöntőben, és így csak bronzérmes lett. A döntőt meccs nélkül nyerte meg a jugoszláv Anton Josipović, miután az akkori szabályok szerint Barry 28 napig nem bokszolhatott újra. Az eredményhirdetéskor az aranyérmes Josipović Holyfield kezét is a magasba emelte, jelezve, hogy ott lett volna a helye a döntőben.

A Los Angeles-i olimpia után Holyfield egyből profinak állt, és 1988-ra a cirkálósúly első vitathatatlan bajnoka lett, amikor legyőzte Carlos de Leónt. Ekkor már tudni lehetett, hogy súlyváltást tervez, és a nehézsúlyúak között folytatja majd azzal a reménnyel, hogy elkapja Mike Tysont.

Tyson épp már a Holyfield elleni szupermeccsre készült, amikor becsúszott 1990-ben a meglepetésvereség Douglas ellen, de úgy tűnt, hogy nem kell túlzottan átírni a terveket.

Hat évig kerülgették egymást

Tyson váratlan tokiói veresége után Holyfield ugyanúgy megmaradt a kihívó szerepében, csak épp Tyson helyett a meglepetésgyőztes Douglas ellen folytathatta – még 1990-ben, három menet alatt, nagyon simán intézte el, és ezzel megszerezte a három nehézsúlyú övet. 1991-ben az akkor már a csúcson messze túllevő George Foreman ellen védte meg a címét, majd úgy festett, hogy 1991 novemberében összejöhet a Holyfield–Tyson-meccs, csak épp fordított előjellel, hiszen Tyson jött kihívóként. Minden rendben is ment, mígnem októberben kiderült, Tyson bordasérülést szenvedett, és nem tud kiállni.

Picit alakítottak Holyfield menetrendjén, aki az eredetihez képest pár héttel később Bert Cooper ellen állt ki, majd azzal, hogy Tyson börtönbe került, biztossá vált, hogy évekig nem jöhet össze a csúcsmeccs.

Amíg Tyson a büntetését töltötte, Holyfield 1992-ben kikapott Riddick Bowe-tól, és ugyan a visszavágón visszaszerezte két övét, 1994-ben a második vereségével elvesztette azokat Michael Moorer ellen. Ha ez a vereség önmagában nem volt elég, Holyfield is bajba került: szívproblémát találtak nála, ami miatt vissza kellett vonulnia. A cirkálósúlyból nehézsúlyba való váltás miatti tömegnövelés, illetve szívprobléma egyesek szerint egyértelműen a szteroidhasználathoz volt köthető, de Holyfield tagadta a vádakat. Sőt, kevesebb mint egy évvel később – csodák csodájára – kiderült, hogy félrediagnosztizálták, nem is volt szívproblémája, úgyhogy vissza is tért. Csakhogy a második meccsén Bowe – a páros harmadik mérkőzésén – ismét legyőzte, sokan pedig temetni kezdték az ekkor már 33 éves Holyfieldet.

Ő viszont megrázta magát. Előbb kiütötte Bobby Czyzt, és ennek köszönhetően 1996 novemberére végre lekötötték a Tyson elleni címmeccset, ahol a WBA nehézsúlyú övéért bokszoltak.

Tyson visszatérése igazi tékozló fiú mintájára történt. Az 1995-ben újra kötelek közé lépő Tysonért újra megőrült a világ, a Peter McNeeley elleni meccse 96 millió dollárt hozott a promótereknek, csak az Egyesült Államokban 63 milliót fizettek a nézők a végül összesen 89 másodpercig tartó meccsért. Sokkal nagyobb problémát Buster Mathis Jr., Frank Bruno és Bruce Seldon sem okozott Tysonnak. Utóbbi kettőtől begyűjtötte a WBC- és WBA-öveket, és bár korábban Lennox Lewis ígéretet kapott arra, hogy Tyson ellene áll ki, a promóter Don Kingék inkább a Tyson–Holyfield-szupermeccset kötötték le 1996. november 9-re.

Tyson teljesen elborult

Ez volt az első meccs kettejük között, Tysont 17 az 1-hez favoritnak tartották a Las Vegas-i fogadóirodák, így nem kis meglepetést okozott, amikor Holyfield a 12 menetesre tervezett címmeccs 11. menetében kiütötte a nagy riválist. Holyfield fizikálisan Tyson fölé nőtt, nem hagyta megfélemlíteni magát, és a folyamatos támadásaival végül ha nehezen is, de felőrölte ellenfelét. A közönség is Holyfield oldalára állt, a végén már az ő nevét skandálták, ez is segített Holyfieldnek, hogy legyőzze a nagy riválist.

A visszavágó mindkét fél számára vonzó volt, ezért a következő év júniusára le is kötötték azt. Az első meccsen történt nagy meglepetés miatt a visszavágót még nagyobb figyelem övezte, Tysonnak viszont nem sikerült felvenni a ritmust, sőt, Holyfield még jobban is kezdett, mint az első meccsükön.

Amellett, hogy Holyfield simán hozta az első két menetet, Tyson helyzetét az is nehezítette, hogy felrepedt és csúnyán vérezni kezdett a jobb szemhéja, miután egyszer összefejeltek Holyfielddel. Tyson és a stábja állította, hogy Holyfield folyamatosan szándékosan fejelte meg Tysont. Ez egyébként már az első meccs után is felmerült, éppen ezért cseréltették le Tysonék röviddel a visszavágó előtt a bírót, nem akarták ugyanis, hogy az első meccsen a fejeléseket folyamatosan engedő Mitch Halpern vezesse ezt is. Végül Mills Lane lett a bíró, a fejeléssel viszont ő sem kezdett túl sok mindent.

Így jutottunk el a harmadik menet hírhedt eseményeihez. Ahogy ismét közel került egymáshoz a két bokszoló feje, hirtelen azt lehetett látni, hogy Holyfield a fejéhez kapva ugrálni kezd a fájdalomtól. Bár a Showtime közvetítői egészen bámulatos módon szinte azonnal tudták, hogy harapás történhetett, a legtöbben elsőre arra gondoltak, hogy Tyson egy mélyütést vihetett be.

Gyorsan kiderült, hogy nem erről van szó. A mérkőzést vezető Lane Tyson után vitte a kiköpött, a ringben heverő fogvédőt, majd Holyfieldékhez ment, hogy megkérdezze, minden rendben van-e. Ekkor látta, hogy Tyson kiharapott egy darabot ellenfele jobb füléből.

40 másodperc lehetett hátra a menetből, amikor ismét összecsimpaszkodtunk. Mike arca a fejem mellett volt, és éreztem, hogy valami furcsa dolgot művel, mintha próbálta volna a száját a fülemhez közelíteni. Mintha nem is érdekelte volna, hogy a keringőzésünk közben sorra vittem be bordáira az ütéseket, csak a fejét igazgatta. Már épp kezdtem azon gondolkodni, hogy nem kéne-e figyelnem arra, mit is csinál, amikor olyan fájdalmat éreztem, mintha izzó vasat szúrtak volna a fejembe

– emlékezett vissza Holyfield az eseményekre, hozzátéve, hogy bokszolóként volt ugyan része fájdalomban, hiszen tört be az orra, szakadtak el izmok a vállában, repedt meg a veséje, de egyik sem fájt annyira, mint amit akkor érzett.

Holyfield ahogy próbált megbirkózni a fájdalommal, észrevette, hogy vér folyik az arcán, le a vállára. A sarokban viszont gyorsan elmulasztották a fájdalmat, így a bokszoló a történtek ellenére folytatni akarta a meccset, és Lane sem állt az útjába. Két pontot levontak Tysontól, akit figyelmeztettek is, majd folytatták a harmadik menetet, ám Tyson fogai szinte azonnal újra csattantak, másodszor is beleharapott Holyfieldbe, ezúttal a bal fülébe, másodpercekkel a menet vége előtt. Holyfield ismét nagyot ugrott a harapás miatt, majd szinte egyből jött a gongszó, ezért csak a harmadik menet után állították le a mérkőzést.

„Egy harapás is elég rossz önmagában, kettő viszont már mindenen túlment” – mondta Lane, hogy miért szakította félbe a mérkőzést, és léptette le Tysont. Több mint 50 év után először ért véget kizárással nehézsúlyú címmeccs.

Enniük kellene a bokszolóknak, mielőtt egymásnak esnek

– hangzott a mérkőzést az első sorból figyelő Slyvester Stallone híres mondata, miután a nézők között is elterjedt, mi is történt pontosan. De hogy mi a magyarázat a bizarr történésre, sokaknak rejtély maradt, és az sem segített, hogy Tyson az elkövetkező húsz évben elég sokféle és elég eltérő módokon magyarázta tettét:

Mert kicsit őrült vagyok, és ömlött a szememből a vér.

Frusztrált voltam.

Mérges voltam, amiért folyamatosan megfejelt.

Elszakadt a cérna, úgy reagáltam, ahogy a legtöbb sportoló tette volna.

Meg akartam ölni.

Nem sokra emlékszem, annyira dühös voltam.

Hatalmas fájdalmat akartam okozni neki.

Szétvetett az ideg, hogy milyen piszok jól bokszolt.

Csak meg akartam verni.

Egy fegyelmezetlen katona voltam, aki elvesztette a lélekjelenlétét.

Magával ragadott a hév, és csak a saját hírnevem öregbítése lebegett a szemem előtt.

Kihozott a sodromból

– gyűjtötte össze a Guardian Tyson megnyilvánulásait a kérdésben.

Mi lett a füllel?

Holyfield egyszerűbben reagált. A botrányos befejezés után kisebb tömegverekedés történt az arénában, amiben többen is megsérültek. Tysont is nyugtatni kellett, olyannyira, hogy a rendőrök állták útját, nehogy nekirontson a győztesnek kihozott Holyfieldnek.

Ahogy csillapodtak az indulatok, Holyfield az öltözőjébe vonult a segítőivel, hogy közös imádkozással próbálja megnyugtatni a kedélyeket. Épp az ima közepén tartottak, amikor a helyszínként szolgáló MGM Grand egyik alkalmazottja megzavarta őket. A férfi egy nejlonzacskót lengetett, benne a Holyfield füléből kiharapott darabbal. Csak annyit mondott: „Van nálam valami, amire talán szükségük lehet.” A terv az volt, hogy Holyfieldet kórházba szállítják, hogy ott visszavarrják a füldarabot, de a füldarab elvesztett a mentőautóban, így végül nyolc öltéssel, egy másfél órás műtéttel csak a sebet kezelték le, azóta is hiányzik a darab a bokszoló füléből. A bal füle csak zúzódott a harapástól, azt nem kellett műteni.

A második harapás károsabb volt

Ugyan az első harapás miatt marad örökre csonka Holyfield füle, Tyson a másodikkal sokkal többet ártott – önmagának.

De nyilván ez a pénz nem annyira hiányzott volna neki. Két nappal később egy közleményben ugyan bocsánatot kért tettéért Holyfieldtől, aki meg is bocsátott neki, a média és a közvélemény viszont nem volt ilyen elengedő. Ahogy a szakma sem, mert 1997. július 9-én, nem sokkal a mérkőzés után bevonták az engedélyét, és 3 millió dollárra büntették. Végül 15 hónap eltiltás után kapta vissza az esélyt arra, hogy újra bokszolhasson.

Tyson folytatta is, de már igazi sikerek nélkül, amiben a ringen belüli és kívüli balhéi is szerepet játszottak. A visszatérő meccsén az ötödik menetben kiütötte Francois Bothát, de megvádolták, hogy el akarta törni a dél-afrikai ellenfele karját, kaptak is mindketten egy figyelmeztetést. Ezután újabb 9 hónapra börtönbe került, amiért összeverekedett két emberrel még 1998-ban. A börtön utáni következő meccsén egy gongszó utáni ütés, illetve az azzal okozott sérülés miatt nem hirdettek eredményt. Pár, gyorsan lezavart felhozómeccs után 2002-ben végül összekerült a négy nehézsúlyú övet birtokló Lennox Lewisszal, de a nyolcadik menetben kiütötték. Innentől pedig már végleg nem tudott igazi eredményt felmutatni az ekkor már 35 éves Tyson. A Holyfield elleni harapással elszalasztotta az utolsó nagy esélyét, és nem tudott újra visszatérni a csúcsra, sosem mondhatta magát újra nehézsúlyú bajnoknak.

A Tysont másodszor legyőző Holyfield annak ellenére jobban bírta a karrierje végét, hogy már 1994-ben temették. A Tyson ellen megvédett címeket az a Moorer sem tudta elvenni tőle, aki korábban le tudta győzni, Lennox Lewis viszont nagy falatnak bizonyult Holyfield számára: 1999. március 13-án döntetlenre zártak, november 13-án viszont Lewis nyert egyhangú pontozással. Holyfield a 40-hez közelítve még megszerezte egyszer a WBA nehézsúlyú övét, de 40 fölött inkább már csak kisebb szövetségek címeiért szállt harcba. Amikor nagyobb vadra pályázott, akkor elbukott. Utoljára 2011-ben bokszolt, a dán Brian Nielsent verte 48 évesen.

A mai napig egyedüliként csak ő mondhatja el magáról, hogy bármelyik nagy szervezetnél (az ő esetében a WBA) négyszer is bajnok lett, mégis arról a legismertebb, hogy az ő füleit harapta meg Mike Tyson.

A páros egyébként viszonylag gyorsan rendezte a viszonyát, Holyfield a megcsonkított füle ellenére sem neheztelt Tysonra, számos interjúban is indulatok nélkül, elég objektíven tekintett vissza az 1997-es esetre. 2013-ban még egy reklámban is poénkodtak a harapásos csonkításon.

Források: The Guardian 1 | 2 | Yahoo Sports

(Borítókép:  Mike Tyson a diszkvalifikáció után az Evander Holyfield elleni 1997-es mérkőzésen. Fotó: Focus On Sport / Getty Images Hungary)