Eljött Pestre Tyson Fury, a Cigánykirály, és sokkoló bejelentést tett

További Boksz cikkek
Jó háromnegyedház jött össze péntek este a Kerepesi úti vadonatúj MTK Sportparkban, az AAAPromotions nagy dérrel-durral beharangozott profibokszgálájára, amelyen két Fury is szorítóba lépett. Igaz, nem a közelmúltban visszavonult exvilágbajnok, a kétezres évek egyik legjelentősebb nehézsúlyú bunyósa, Tyson Fury, hanem két öccse, Roman és Tommy.
A gála a hangzatos FURYS – THE COMEBACK nevet kapta a keresztségben, és valóban, mindkét Fury számára a visszatérést jelentette az erőpróba, mert a nehézsúlyú Roman 14, a cirkálósúlyú Tommy 19 hónap elteltével lépett ismét szorítóba.
Négy összecsapás szerepelt a programban, benne két tehetséges magyar fiatallal, akikről nagyjából kiderült az este végére, hogy a nyolc bunyós közül ők sajátították el a legtöbbet az önvédelem nemes művészetéből, ahogy James Figg, az ősatya 1719-ben elnevezte az ökölvívást.
Mindenki a Cigánykirályra volt kíváncsi
No persze a publikum jórészt azért vette meg az 5980 forintnál kezdődő belépőket, hogy láthassa a 36 éves bátyót, a Cigánykirályt, Tyson Furyt, Roman és Tommy féltestvérét. Ő meg is jelent a nézőtéren, de csak odafent, a VIP-páholyban, mert az exvilágbajnok, akinek Olekszandr Uszik tavaly pontot tett a pályafutása végére, nem ereszkedett le az egyszerű földi halandók közé.
Amúgy a program látványos volt, olyan fellépőkkel, mint Radics Gigi vagy Manuel – utóbbi mintha éppen Mohácsról, a busójárásról érkezett volna, olyan bizarr szerelésben énekelt –, a többi helyi értékű sztárról most hallottunk életünkben először, de hát nem feltétlenül mi vagyunk a mérvadók. Az a fontos, hogy a közönség élvezte a látványt. Amelynek a nívóját a két csinos, és angolul kimondottan jól beszélő – merthogy az angol volt a gála hivatalos nyelve, az mondjuk erősen kérdéses, hogy a nézők ebből mennyit értettek – műsorvezető hölgy, az annak idején a Ninja Warriorsban és az Exatlonban feltűnt Gelencsér Timi, valamint a korábbi topmodell, Nagy Réka emelte.

A büfé árai a mai viszonyokhoz képest egészen emberiek voltak, egy korsó sör 1300 forintba került, egy négydecis pohár üdítő 900 forintba, és még napjaink legellentmondásosabb vendéglátóipari trükkjétől is megkímélték a nézőket: nem kellett repoharat venni...
Látványos körítés
A ring mellett foglalt helyet Kovács Kokó István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, akinek az egyik fiát, Gergőt is felfedezhettük a pontozók között. A supervisor, vagyis a gála ellenőre Tóth Zsuzsanna, a MÖSZ profitagozatának elnöke volt, a pontozók és mérkőzésvezetők pedig a szakma honi legjobbjai: Flórián Béla, Sasvári „Sasi” Tamás és a slágerénekesként is kiváló Gábris Bulcsú voltak.

Szóval a körítésre nem lehetett panasz, főleg, hogy a legjobb hazai ring announcer, azaz helyi műsorközlő, a magyar Michael Buffer érces hangja töltötte be az MTK Sportpark légterét: Deze, azaz Takács Benis Péter konferált.
Az első párban, pehelysúlyban, az amatőr élvonalba két éve berobbant, a felnőtt magyar bajnokságot akkor 19 évesen Veres Roland legyőzésével megnyerő Koloszár Valentin bunyózott a mélynövésű román Alexandru Ionitával. A ma már 21 éves, érettségire készülő vörös hajú kaposvári fiú motollaként sorozott, de az első menetben padlóra került. Elcsúszásnak tűnt az eset, de mivel ütés is volt benne, a vezetőbírónak a profi szabályok értelmében számolnia kellett a kétszeres amatőr magyar bajnokra. Az élete második profi meccsét vívó Koloszár – Vajmi Csaba tanítványa – ezután felülkerekedett, és simán győzött egyhangú pontozással a négymenetes összecsapáson. Kokó nem volt elragadtatva Koloszár bunyójától, azt mondta, a harmadik menet közepétől besavasodott, és már nem volt erő az ütéseiben.

Következett egy újabb négymenetes parti, ezúttal félnehézsúlyban. A mindössze 18 éves, remek felépítésű Váradi „Neno” Sándor a bosnyák Nikolas Paniccsal mérkőzött. Az ellenfél mérlege (4 győzelem, 14 vereség) nem tűnt acélosnak, és a délszláv bokszoló sem volt az: Váradi, akinek az édesapja és a nagyapja is ott szurkolt a nézőtéren, egyhangú pontozással győzött. Kokó az ő teljesítményével már meg volt elégedve...
A harmadik párban lépett fel az első Fury, Roman. A kis kecskeszakállt viselő 188 centis manchesteri fiú 18 centivel alacsonyabb óriás termetű féltestvérénél, de ezt leszámítva kiköpött Tyson.
Neki is ott a csinos kis úszógumi a dereka körül, még a szorítóban is ugyanúgy mozog: jobb karját a teste előtt keresztbe rakja, mint annak idején George Foreman és később a bátyja, úgy védi magát.

Nos, Romannak, aki 14 hónap után tért vissza a ringbe, és piros-fehér-zöld, magyar címeres baseballsapkát viselt, már persze nem meccs közben, nem volt nehéz dolga a horvát Josip Pehar ellen. Négyszer is leütötte ellenfelét, és technikai K. O.-val őrizte meg veretlenségét élete ötödik profi meccsén. A ringsarokban természetesen édesapja, John osztotta az észt fennhangon.
Ahogy az est utolsó meccsén is, amelyen a főműsorszámnak számító Tommy Fury visszatérésének lehettünk tanúi.

Roman testvére (ők egészen testvérek, apjuk és anyjuk is ugyanaz, ellentétben Tysonnal, ahol más a mama) inkább testépítőnek tűnik, mint bokszolónak – sajnos a tudása is.
Persze egyhangú pontozással legyőzte a bosnyák Kenan Hanjalicot a hatmenetes, cirkálósúlyú összecsapáson, de a győzelmet nem a technikájának, hanem az erejének köszönhette. Egyszer állt a meccs, mert Tommy, akinek TNT a beceneve, bőven övön alul ütötte meg a bosnyákot, aki szenvedett is látványosan. Tekintve, hogy nem volt szándékos a mélyütés, nem számolt a bíró, Fury ettől függetlenül egyhangú pontozással győzött, amivel profiként 11–0-ra javult a mérlege.

Utána nagy hangon nyilatkozott a szorítóban a két csinos műsorvezető hölgynek. Dicsérte Budapestet, ahol a meccset megelőzően hat hétig készült, majd kihívta Jake Pault, akit egyszer már megvert, egy újabb összecsapásra. Ekkor már nem tett féket a nyelvére, nemes egyszerűséggel bitchnek nevezte a korábban Mike Tysont is legyőző influenszert. Ennek az angol kifejezésnek a fordításától itt és most engedelmükkel eltekintenénk...

Kibékült Tommy és gyermeke anyja
Egyébként ha jól láttuk, Molly-Mae Hague is ott volt a ring mellett. A szőke hölgy Tommy másfél éves kisfiának, Bambinak az édesanyja. (Tommy sortjának derekára oda volt hímezve Bambi neve...) Állítólag szakítottak, mert kézsérülése után Tommy az italban keresett vigasztalást, de most úgy tűnik, kibékült a két celeb, merthogy az ötmillió Instagram-követővel rendelkező Tommy Fury és a nyolcmillió rajongót maga mögött tudó Molly-Mae egy valóságshow-ban tűntek fel pár éve. Hát most a brit bulvársajtó szerint is szent a béke. Háromszoros hurrá!
És végül ejtsünk szót a díszvendégéről, Tyson Furyról. Hiába reménykedtünk egy interjúban, a 206 centis óriás ezt úgy oldotta meg, hogy mielőtt bejött a csarnokba, a bejáratnál adott egy rövid videóinterjút az AAAPromotions, tehát a gálát rendező cég riporterének.
Budapest csodálatos város, élvezem. A csarnok pedig egészen fantasztikus, meg a közönség is – mutatott az ablakon keresztül az MTK Sportpark enteriőrjére. – Alig várom már, hogy lássam a két öcsém meccsét, nagyon drukkolok Romannak és Tommynak.
Tyson Fury nem tér vissza
Végül feltették a Cigánykirálynak az obligát kérdést: mikor tér vissza a ringbe?
Never! – mondta nyomatékosan, ami annyit tesz: soha. – Illetve akkor térek vissza, ha majd elfogyott a pénzem. Egyelőre azonban még kitart...
Nem csoda, hiszen csak az első Uszik-meccsel 105 millió dollárt, azaz 38 milliárd forintot keresett. Valószínű, hogy hónap végén nem kell kölcsönkérnie testvérei győzelmi prémiumából...
(Borítókép: Bokszgála 2025.május 10-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)