Egymást püfölte két bringás a Touron

2010.07.10. 11:50 Módosítva: 2010.07.10. 11:51

A Tour de France hatodik szakasza nem a befutó miatt marad emlékezetes a verseny történetében, hanem mert két kerékpáros összeverekedett.

A Montargis és Gueugnon közötti 227 kilométer végén - ez volt a leghosszabb etap - a portugál Rui Alberto Costa (Caisse d’Epargne) megelőzte a spanyol Carlos Barredót (Quickstep), aki a befutó után ezért ököllel vágott vissza.

Megdöbbentő látvány volt, ahogy a spanyol egy kerékkel indul az elégtételért, majd a földre kerülnek és tovább csépelik egymást. Alig tudták szétválasztani a versenyzőket.

Egyikük sem árulta el, egészen pontosan, miért verekedtek össze, csak arra lehetett következtetni, hogy az előzéskor meglökte az egyik a másikat. Szombat reggel elnézést kértek, mert nem sportemberhez méltón viselkedtek.

A Tour szervezőitől fejenként 200 frankos büntetést kaptak.

A szakaszt amúgy Mark Canvendish nyerte, akinek ez volt a második győzelme, összetettben továbbra is a svájci Fabian Cancellara vezet. A Cavendish-t követő operatőr ugyanakkor Robbie McEwent gáncsolta el, aki nagyot esett, ismét kórházba kellett vinni. Pár napja is nagyot borult.