Kikészült Pisztolyos nyerte a Tour-párbajt

2010.07.26. 16:41

Az utolsó pillanatig kiélezett küzdelmet vívott egymással Alberto Contador és Andy Schleck a Tour-on. Ugyan most nem láthattuk Contador jellegzetes, ujjal lövős mozdulatát, amit szakaszgyőzelmeikor szokott elsütni, a párbajt mégis ő nyerte.

Alberto Contador és Andy Schleck
Alberto Contador és Andy Schleck

Contador becenevén ‘El Pistolero’ csupán 39 másodperccel verte meg luxemburgi ellenfelét, de az izgalmak már az első szakaszokon elkezdődtek. Ha nincs Cancellara, Schlecknek talán még a dobogóért sem lett volna esélye küzdeni. A második szakaszon több favorittal együtt bukott a keskeny és csúszós ardenneki utakon, és ha az akkor sárga trikós Cancellara nem szervez a mezőny élén lassító sztrájkot, csak több perces hátránnyal ért volna célba.

A harmadik szakaszon Contador azonban nem kapott ilyesfajta segítséget. Egy bukás miatt ő is lemaradt a macskaköves szakaszon, de ekkor már senki nem várt senkire. Ezek az akciók a Tour slágertémáját is szolgáltatták, a versenyzők igen élesen szembenálló véleményeket fogalmaztak meg arról, hogy mi tartozik bele a sporszerűségbe, és mit kell a verseny velejárójának tekinteni. A bukások és géphibák mindennaposak, így felesleges ebből ügyet csinálni - vallották többen is, mint Hushovd vagy Sastre.

A harmadik szakaszon végül Andy Schleck került lépéselőnybe, igaz elvesztette legjobb segítőjét, bátyját Fränk-et, aki kulcscsonttörés miatt feladta a versenyt. Contador és Schleck többször kóstolgatta egymást, a 9. szakaszon Schleck ment el 10 másodperccel, a 12.-en pedig a spanyol vágott vissza, és faragott hátrányából 10 másodpercet.

A két versenyző között a 15. szakasz hozott fordulópontot, Schleck támadott a Port de Bales emelkedőjén, de egy rossz váltás miatt leesett a lánca, és megállni kényszerült. Contador azonban nem törődőtt ezzel, és továbbhajtott. A célba már 39 másodperces előnnyel ért, amivel a sárga trikót is átvette. Az angol nyelvű szaksajtóban a Chaingate-re keresztelt affér éles vitákat váltott ki: vajon meg kellett-e volna sportszerűségből Contadornak Schlecket várnia, vagy a győzelem érdekében helyesen járt el?

Contador később videoüzenetben ismerte el, hogy hibázott, de ez már nem változtatott azon, hogy Schlecknek kellett az eredmény után futnia. Schleck az utolsó hegyi szakaszra, a Tourmalet-i befutóra tartogatta az erejét, de hiába támadott, Contador nem ingott meg. Sőt, bár Schleck elképesztően nagyot ment az időfutamon, még növelte is az előnyét. Contador ezzel minden idők negyedik legszorosabb Tour-ját nyerte 39 másodperccel.

Egy legenda búcsúzása

Minden bizonnyal szebb befejezést gondolt magának Lance Armstrong, aki hétszer győzött a Touron és még tavaly is a dobogóra állhatott. Armstrongot előzetesen mindenki a legjobbak közé várta, de sorsa az első hegyi szakaszon megpecsételődött. Nem bírta a hőséget és az Astana iramát, ráadásul szerencséje sem volt, többször bukott, végül majdnem 12 perc hátrányt szedett össze. Később sem talált igazán magára, és mintha kissé hitehagyottan is versenyzett volna, rendre perceket kapott a legjobbaktól. A Tourtól azonban szépen akart búcsúzni, nagyon szeretett volna egy szakaszgyőzelmet magának.

A 16. etapon mindent meg is tett ezért, szinte végig szökésben volt, de a végén lehajrázták. Armstrong a csapatversenyben vigasztalódhatott, a legjobbnak a RadioSchack bizonyult. Jövőre visszatér régi sportjához, így középtávú triatlon versenyeken láthatjuk majd.

A sprintereknél nem a leggyorsabb nyert


A sprinterek versenyében felemás érzéseink lehetnek, nyugodt szívvel kijelenthető, nem a leggyorsabb lábú versenyző nyerte a pontversenyt. Bár öt szakaszt is megnyert Mark Cavendish, csupán a második helyet szerezte meg a zöld trikóért folyó küzdelemben. Ha helyzetbe került, egyszerűen legyőzhetetlen volt. Győzelmi esélye már az első szakaszon elúszott, bukása miatt még pontot sem tudott szerezni.

A pontversenyt végül az olasz Alessandro Petacchi nyerte, neki két szakaszgyőzelme is volt. Sikere azonban meglehetősen kétes, hazájában éppen rendőrségi vizsgálat folyik ellene doppingolás miatt. Hasonló esetekben a csapatok felfüggesztik a versenyzőjüket, és visszaléptetik a versenyzéstől. Petacchi azonban mással is meglepte a szurkolóit, ritkán megy végig a háromhetes körversenyeken, általában még a hegyi szakaszok előtt feladja. Most azonban végigverekedte magát az Alpokon és a Pireneusokon is. “A Tour kezdetén nem szerepelt a céljaim között a pontverseny megnyerése, de ahogy jöttek a szakaszok, rájöttem, hogy versenyben lehetek érte. Most pedig nagyon boldog vagyok, hogy erre az eredményre jutottam” - számolt be a cyclingnews-nak.

Thor Hushovd és Petacchi szinte naponta cserélte a zöld mezt egymás között, a tavalyi győztes norvég idén azonban csak harmadik lett. A klasszikus sprintbefutókban már nem a régi, így olyan szakaszokra hegyezte ki magát, ahol a nehezebb terep miatt már nem érkeznek együtt a sprinterek. A Cancellara által levezényelt “várjuk meg a favoritokat” akció őt különösen hátrányosan érintette. Az ardenneki dombok miatt már korábban leszakadt Cavendish és Petacchi is, így esélye volt itt is a szakaszgyőzelemre. Hushovd szokása szerint szökésekben is részt vett, hogy a részhajrákban is szedjen pontokat, de ez idén kevésnek bizonyult a győzelemhez.

A piros pöttyös nem az igazi

Elviekben a hegyek királya cím is jár a hegyi pontverseny győztesének a piros pöttyös trikó mellett, de idén sem egy olyan kerekes nyerte ezt a különversenyt, aki különösebben kiemelkedőt nyújtott volna az emelkedőkön. Anthony Charteau a 9. szakaszon vette át a pöttyös trikót. Charteau részt vett a nap szökésében, így a mezőny előtt haladva értékes pontokat gyűjtögetett. Amikor azonban a legjobbakkal együtt haladt, ritkán tudta a tempót tartani velük az emelkedőkön, és rendre perceket kapott. Szerencséjére azonban nem akadt igazi kihívója. A pályafutását idén abbahagyó francia Moreau a 16. szakaszon szintén szökésből, sok pontot gyűjtött, de a hátralévő etapokon nem tudott már eleget összeszedni. A harmadik helyen végzett, valóban hegyimenő, két hegyibefutót nyerő Schleck pedig érthető okoból nem fecsérelte el erejét a részhajrák begyűjtésére.

Akiknek idén nem jött össze

A mezőnyben több Grand Tour-t nyerő versenyző is tekert. Az idei Giro d’ Italia-n első Basso magabiztosan vágott neki a Tour-nak, az első két héten jól tartotta magát, a 16. szakaszon azonban bronchitisze miatt nagyon gyengén ment, és félórás hátrányával beleszürkült a mezőnybe. Nagy talány Sastre szereplése is, érezhetően nem volt formában a Giro-n több sérülést összeszedett, 2008-ban Tour-győztes spanyol, mégis többször szökésre vállalkozott.

Cadel Evansnek idén sem volt szerencséje, hiába szerezte meg a sárga trikót, csupán egy napig viselhette azt. Törött könyökkel nehezen ment a hegyen, így számára inkább az lett a kérdés, hogy be tudja-e fejezni a versenyt.

Új fiúk a favoritok között


A legjobb tízben idén új arcok is feltűntek, akik ugyan már értek el kisebb-nagyobb eredményeket, de a Touron még nem szerepeltek ilyen előkelő helyen. A hetedik, Ryder Hesjedal kétes szerencséjének is köszönheti, hogy beszállhatott a legjobbak versenyébe. A Garminban eredetileg az volt a feladata, hogy Farrart a sprintekben, míg Vande Veldét az összetettben segítse minél jobb eredmény eléréshez. A versenyből azonban sérülések miatt mindkét csapattársa korán kiesett, így Hesjedal szabad utat kapott, és élt is a lehetőséggel, alig 10 perccel maradt csak le Contadortól. Meggyőző formát mutatott a belga Van den Broeck is, a hegyeken nagyon jól ment, és csapatával a Lotto-val a mezőny élén is sokat dolgoztak a hegyi szakaszokon. Megbízhatóan ment a Rabobankos Gesink is, Mencsovval együtt jó tandemet alkottak.