A Schleck-testvérekhez igazol az időfutam-világbajnok

2010.11.30. 15:22

A négyszeres időfutam-világbajnok, olimpiai aranyérmes svájci Fabian Cancellara az idén megalapított luxemburgi profi kerékpároscsapatnál folytatja pályafutását.

A Tour de France-második Andy, valamint testvére, Frank Schleck fémjelezte új klub kedden jelentette be, hogy Cancellara három évre kötelezte el magát. A három bringás az előző idényben szintén egy együttesben, a Saxo Banknál szerepelt.


"Sok ajánlatot kaptam, de úgy érzem, itt tudok továbblépni" - jelentette ki Cancellara, aki meglehetősen viharos körülmények között távozott korábbi klubjától. Az időfutam-specialista egy nappal azután közölte távozási szándékát, hogy feladta a Vuelta a Espana körverseny szeptember 17-i szakaszát, majd - mindenféle egyeztetés és engedély nélkül - a repülőtérre ment és hazautazott. Aztán szeptember 30-án sikerrel védte meg legerősebb számában a világbajnoki címet.