Visszavonul a vértranszfúzióval vádolt Ricco

Bejelentette visszavonulását az olasz Riccardo Ricco, akit februárban menesztett a Vacansoleil országúti kerékpároscsapat, miután vélhetően saját vérének transzfúziójától rosszul lett.

A gyanú szerint az olasz bringást saját vérének otthoni transzfúziója miatt kritikus állapotban szállították a modenai kórházba, ahol beismerte, hogy a hűtőszekrényben 25 napja tárolt vérét fecskendezte vissza magának. Az orvosok a vér helytelen tárolása miatt fellépő veseelégtelenséget és tüdőembóliát állapítottak meg. A csapat mellett az olasz rendőrség, valamint az Olasz Olimpiai Bizottság is vizsgálatot indított az ügyben.

"Undorodom a kerékpársporttól és valamennyi résztvevőjétől" - jelentette ki szombaton a 27 éves versenyző. "Már akkor ki akartak csinálni, amikor visszatértem a doppingeltiltásomból. Ez a mostani történet merő kitaláció, rosszul voltam, de biztosan nem mondtam ilyet az orvosnak. Majd a vérelemzés bebizonyítja az igazamat. Keresek valami munkát, mondjuk egy kávézóban."

Ricco szervezetében a 2008-as Tour de France-on az EPO vérdopping továbbfejlesztett változatát, CERA-t találtak, és akkor 20 hónapos eltiltással sújtották.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59