Forma-1-es csodabiciklivel ment Cavendish

Négy és fél éves fejlesztés után kész a McLaren és a Specialized közös biciklije, a Venge. Az ultrakönnyű kerékpár váza mindössze 950 gramm.

A csütörtökön bemutatott biciklit Mark Cavendish avatta fel a szombati Milánó-San Remo egynaposon. Az angol sprinter 2009-ben megnyerte ezt a versenyt, most új, elektromos sebességváltóval is felszerelt gépével vágott neki.

A Venge a McLaren karbonszálas technológiája miatt jóval könnyebb a legtöbb országúti biciklinél. Igazi ereje a váz kialakításában rejlik, a különleges formák miatt a levegő jobban áramlik, ez nagyban növeli a kerékpáros teljesítményét, könnyebb gyorsulást idéz elő.

A kerékpárból két változatot dobnak piacra. Az első, egyszerűbb felszereltségűt áprilistól lehet megvásárolni 8800 dollárért, míg a valamivel komolyabb kiadás szeptemberben kerül a boltokba 9200 dolláros, majdnem kétmillió forintos áron, ez egyébként viszonylag olcsó az ilyen kaliberű kerékpárok között.

Japánnak segítenek

Árverésre ajánlották fel trikójukat a Milánó-San Remo sztárindulói, akik a befolyó összeggel az egy héttel ezelőtti földrengés és szökőár károsultjain próbálnak segíteni. Többek között az olimpiai és világbajnok svájci Fabian Cancellara, az olasz Filippo Pozzato, a norvég Thor Hushovd, a brit Mark Cavendish, illetve a japán bajnok Mijazava Takasi csatlakozott az akcióhoz. 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59