A CAS júniusban dönt Contador ügyében

Júniusban dönthet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Alberto Contador háromszoros Tour de France-győztes spanyol országúti kerékpáros doppingügyében. A CAS pénteken közölte, hogy megkapta a nemzetközi sportági szövetség (UCI) Contador felmentése elleni fellebbezését, egyúttal jelezte, a felek meghallgatása után, nem sokkal az idei francia körverseny július 2-i rajtja előtt ítélkezni fog.

A bringás mintájában a tavalyi Tour de France-on adott mintájában klenbuterol nyomaira bukkantak a doppingellenőrök. Állítása szerint a tiltott szer fertőzött hússal került a szervezetébe. A spanyol szövetség (RFEC) januárban még egyéves eltiltást helyezett kilátásba, ám néhány héttel később a kerékpáros által benyújtott bizonyítékok elemzése után ejtette a doppingvádat ellene.

A világ jelenlegi legjobb országúti versenyzőjének számító Contador felmentése óta már több versenyen rajthoz állt, és kiválóan szerepelt: februárban a portugáliai Algarve körversenyen a negyedik lett, majd két héttel később megnyerte a murciai körversenyt.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59