Áprilisban vizsgálják a vércserés bringás ügyét

Péntekről április 13-ra halasztotta az Olasz Olimpiai Bizottság Riccardo Ricco országúti kerékpáros meghallgatását, aki vélhetően vértranszfúzió miatt kis híján az életét vesztette. A CONI szerint a 27 éves versenyző maga kérte az időpont-módosítást, aminek eleget tett a szervezet. 

Riccót február elején kritikus állapotban szállították kórházba, miután a gyanú szerint a hűtőjében 25 napon át tárolt saját vérét fecskendezte vissza magának. Az orvosok a vér helytelen tárolása miatt fellépő veseelégtelenséget és tüdőembóliát állapítottak meg.

A 2008-ban a CERA nevű vérdoppinggal lebukott, 20 hónapra eltiltott sportoló állítólag az orvosoknak bevallotta tettét, később azonban tagadta ezt, és bejelentette visszavonulását. "Már akkor ki akartak csinálni, amikor visszatértem a doppingeltiltásomból - jelentette ki két hete Ricco. " Ez a mostani történet merő kitaláció, rosszul voltam, de biztosan nem mondtam ilyet az orvosnak. Majd a vérelemzés bebizonyítja az igazamat. Keresek valami munkát, mondjuk egy kávézóban."

Ricco ügyében az olasz rendőrség is nyomoz, akár hároméves börtönbüntetésre is ítélhetik, ha bebizonyosodik bűnössége.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59