Sisak nélkül minden esés végzetes lehet

A Giro d’ Italián Wouter Weylandt balesetet szenvedett, olyan szerencsétlenül ütközött, hogy a sisak sem segíthetett rajta, a svájci körversenyen a járdaszegélynek ütköző Juan Soler bukott akkorát, hogy mesterséges kómában kell tartani.

A fejvédő használata nem volt mindig kötelező, a profiknak csak 2003-tól kell a verseny teljes ideje alatt hordaniuk.

 Őrültség sisak nélkül tekerni

Először a pályaversenyzők kezdtek szivaccsal kitömött, fonott bőr vagy műbőr fejvédőket viselni. Később ilyeneket hordtak az országútis amatőrök is. A keményhéjú sisakok az 1970-es évek közepétől terjedtek el, a profik a jobb légellenállás miatt időfutamokon fel is vették, a mezőnyversenyeken viszont továbbra sem.

Az 1995-ös Tour de France-on Fabio Casartelli bukott a Pirenusok egyik lejtőjén, és törte össze a fejét. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek ez a baleset még nem volt elég, hogy előírja a sisakviselést, ami végül egy borzasztó baleset miatt lett kötelező: 2003-ban Andrej Kiviljev a Párizs-Nizza második szakaszán ütközött, koponyatöréssel szállították kórházba, másnapra belehalt sérüléseibe.

Az idei Girón a belga Weylandt halála után Lance Armstrong csapatfőnöke, a korábban szintén profi Johan Bruyneel azt mondta: “Eszembe jut a saját falhoz csapódásom a Tour de France-on. Szerencsém volt, a sziklákon lévő növényzet tompított. Őrültség volt sisak nélkül versenyezni, el sem tudom képzelni, hogy tehettem.”

Törzsök Zsolt, a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség elnöke szerint a magyar kerékpársportban verseny közben nem fordulnak elő ilyen súlyos esetek, ugyanakkor a közúti balesetek elkerülhetetlenek. Az egyik utolsó tragikus edzésbaleset 1996-ban éppen csapattársával, Lelkes Győzővel történt, aki Budapesten, az Istenhegyi úton hajtott lefelé, máig nem tisztázott módon átsodródott az út bal oldalára, ahol egy betonoszlopnak csapódott. Életét már nem tudták megmenteni. Sisakot nem viselt, pedig akkoriban a hazai versenyeken már kötelező volt, és a klubok az edzésekre is előírták.

Törzsök úgy véli, rengeteget számít a sisak, egyértelmű, hogy az edzés- és versenybalesetek száma és súlyossága is csökkent. De a fejvédőket is csak a normálisnak tekinthető sportbalesetekre tervezték, extrém körülmények között nem biztos, hogy hatásosak. Weylandt esetét extrémnek nevezte, szerinte az útvonalvezetés is közrejátszhatott a halálos balesetben.

A sisak törjön, ne a fej

Nem extrém esetekben azonban a fejvédő nagyon sokszor életmentőnek bizonyul. "A sisak feladata nem az, hogy egyben maradjon. Egy pontszerű ütést kell nagy felületen eloszlatnia, hasonlóan az autók karosszériájához, annak is tervszerűen kell eltörnie. Az energiaelnyelés életet menthet. Egy Volga, ha nekihajtott egy fának, szinte épen maradt a karosszériája, egy mai Mercedes orra hasonló ütközésnél a szélvédőig gyűrődik. Aztán meg lehet nézni, melyikből szállnak ki élve"- szemléltette Kulimák Péter kerékpárkereskedő, mi egy fejvédő működési alapelve.

A most forgalomban lévő sisakok legtöbbje poliurentánhabból készült, amit általában egy PVC-ből készült héj vesz körül, gyakran ezt a két réteget egybe is sütik. A külső burkolat a becsapodás utáni csúszásban segít, ez esésnél így a nyak kisebb terhelést kap. A 1,5-2 centiméter vastag poliuretán néhány ezredmásodpercen belül felveszi az ütési energiát, és azt elvezetve darabokra szakad.

Hiába szuper a sisak anyaga, ha esés közben nem marad a bringás fején. Ma már alig találni olyat, amit csupán egy állpánttal rögzítenek. A fejvédők belsejébe szorítórendszereket építenek, amiket egy mozdulattal a fejmérethez lehet igazítani. Leegyszerűsítve olyan, mintha egy övet hurkolnának a fej köré. Egy jó rögzítésnél a sisaknak úgy is a fejen kell maradnia, ha nem kapcsolták be az állpántot.

Mit bír a fej és mit a sisak

"A koponyasérülés minden sérülés közül a legsúlyosabb, általában visszafordíthatatlan állapot lép fel. A kerékpárban a legbanálisabb helyzetben is előfordulhatnak bukások, egy kilométer per óránál nagyobb sebesség sem kell, hogy valaki sisak nélkül súlyos fejsérülést szenvedjen" - mondta dr. Knoll Zsolt sportsebész.

A fejsérülések közül azok jelentenek közvetlen életveszélyt, amikor egy törés a koponyán futó ereket is elvágja. A koponyaűrbe emiatt sok vér kerül, ödéma alakul ki, az az igazán veszélyes. Knoll szerint nagyon fontos az idő, az ilyen sérüléseket szenvedőknél ugyanis elsődleges feladat, hogy csökkentsék az agyi nyomást. Sokszor azonban ezt nem tudják megoldani, mert a sérült későn kerül a műtőbe.

Az Európai Unióban érvényben lévő, kerékpáros fejvédőkre vonatkozó szabványok szerint a sisaknak 5,42 - 5,52 méter/szekundomos becsapodási sebességig kell elvezetniük az energiát. A körülbelül 20 kilométer/órás sebességnél legtöbbször még az átlagember is gyorsabban kerékpározik, nemhogy egy profi.

A sisak az ennél nagyobb sebességnél történő bukásoknál is kifogástalan védelmet biztosít. (Természetesen a nagyobb sebességnél a fejet is nagyobb ütés éri, még a sisakon keresztül is.) A különbség a tesztkörülményekból adódik. A fejvédőket a törési vizsgálatoknál egy függőleges sín mentén húzzák fel, majd a sisak szabadeséssel csapódik be; a bukásoknál pedig a 90 fokos becsapódási szög a legritkább.

Weylandtnak nem volt szerencséje a becsapódáskor, a lejtőn 70-80-as sebességgel száguldott. Ekkora tempónál a sisak már nem garancia, ráadásul a belga az út menti sziklafalnak szemből csapódott, az arcát pedig nem védte semmi. A boncolásnál megállapították, hogy a kerékpáros azonnali halálát arckoponya és agyalapi törése okozta.

Az országúti szakágban használt sisakok formája kompromisszumként lett ilyen. A downhillban, ahol a terep miatt jóval gyakoribbak a bukások, a motorossisakokhoz hasonló fejvédőt húznak. Ez több irányból érkező ütések ellen védhet, és az arcot is óvja. A szellőzése azonban rossz, a forgalom zaját is nehéz hallani benne, jóval nehezebb is, több száz kilométert ilyenben letekerni önkínzás volna, nem véletlen, hogy nem látni ilyet az országútisokon.