Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Tömegbukás a Tour nyitányán

2011.07.02. 18:26

Amitől sokan féltek, bejött. A Tour de France első szakaszán sok bukás volt, a cél előtt 8,5 kilométerrel történt tömegbaleset talán a verseny végkimentelét is meghatározza. Több favorit, köztük a címvédő Alberto Contador is jelentős hátrányt kapott. A szakaszt a belga Philippe Gilbert nyerte, így a sárga trikó is az övé.

A Tour rajtjelére az első szökés is megindult, Westra, Roy és Quemeneur lépett meg a mezőnytől. Előnyük közel öt perc is volt, de 20 kilométerrel a cél előtt megfogták őket.

Az igazi verseny ekkor kezdődött, a tavaszi klasszikusokon remek formában tekerő Gilbertnek kedvezett a szakasz profilja. A célt egy kisebb emelkedőn jelölték ki. Gilbert csapata, a Lotto diktálta a tempót kapitánya sikeréért. Rajtuk kívül még az Europcar helyezkedett elöl, Voeckler egyébként szakaszgyőzelmet ígért mára.

Az egyre gyorsuló tempót egy óriási baleset akasztotta meg, a mezőny közepén tekerő asztanás beleakadt az út szélén álló nézőbe. Elesett, és az egész sort vitte magával. Aki nem került földre, az sem tudott gyorsan továbbhaladni az eltorlasztolt úton. Hátul olyan favoritok maradtak, mint Contador vagy Samuel Sanchez.

Elöl egy körülbelül hetvenfős csoport maradt, őket két kilométernél egy másik bukás tizedelte tovább, de a szabályok miatt időhátrányt akkor sem kapnak, ha percekkel később érkeznek a célba, mint az első boly.

A hajrában a Lotto ment elől, de a BMC igyekezett Cadel Evanst helyzetbe hozni. A támadást az utolsó kilométeren végül Cancellara nyitotta meg, az emelkedőn azonban nem tudta tartani a tempót. De Gilbertnek jól jött a felvezetés és külön idővel nyerte az első szakaszt, ezzel az összetettben is ő vezet. A második helyre Evans érkezett, három másodperc a hátránya. A harmadik helyet a világbajnoki címvédő Hushovd szerezte meg.

Gilbert győzelmével szinte mindent vitt. Övé a sárga trikó, vezeti a pontversenyt és a hegyi trikót is megszerezte, ráadásul a Lotto az első a csapatversenyben.

A bukás után Contadoréknak körülbelül fél perc hátrányuk volt, megpróbáltak felzárkózni, de a végére feladták és egy perc húsz másodperc hátránnyal érkeztek be. Ez az időkülönbség akár végzetes is lehet, a spanyolnak ezt nehéz lesz ledolgozni.

Contador tavaly 39 másodperccel verte Andy Schlecket.

Vasárnap csapatidőfutammal folytatódik a Tour. Valószínűleg ez sem Contador napja lesz. Cancellara biztosan nagyon húzza majd a Leopard Treket. A Radioshackben egyenként is nagyon jó időfutammenők vannak, csapatban is jó időt tekernek. Csakúgy mint a Garmin Cervelo, náluk Millar és Zabriskie lesz sokat elől. A táv viszonylag rövid, 23 kilométer, ezen még a sprinterek is jól tudnak hatjani. Nagy időt mehet a Sky is Bradley Wiggins vezetésével, a BMC-nek pedig esélye van Cadel Evansnek megszerezni a sárga trikót, csak három másodperces hátrányt kell ledolgoznia.

1. szakasz, Passage du Gois - Mont des Alouettes 191, 5 km és egyben az összett állása

1. Philippe Gilbert (Bel) Omega Pharma-Lotto 4:41:31
2. Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:03
3. Thor Hushovd (Nor) Team Garmin-Cervelo 0:00:06
4. Jose Joaquin Rojas Gil (Spa) Movistar Team  
5. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto  
6. Geraint Thomas (GBr) Sky ProCycling  
7. Andreas Klöden (Ger) Team RadioShack  
8. Rein Taaramae (Est) Cofidis, Le Credit en Ligne
9. Christopher Horner (USA) Team RadioShack  
10. Tony Martin (Ger) HTC Highroad   
33. Andy Schleck (Lux) Leopoard Trek + 6 mp
44. Ivan Basso (Ita) Liquigas
50. Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling
74. Robert Gesink (Ned) Rabobank
79. Samuel Sanchez (Spa) Euskaltel + 1:20
82. Alberto Contador (Spa) Saxo Bank

Pontverseny (zöld trikó)

1. Philippe Gilbert 45 pont
2. Cadel Evans 35 pont
3. Thor Hushovd 30 pont