Berlin is Tour-rajtot rendezne

2011.08.01. 18:48

Berlin szeretne otthont adni a 2016-os vagy a 2017-es Tour de France kerékpáros körverseny rajtjának. A német sportállamtitkárság már felvette a kapcsolatot a viadal szervezőivel. A hivatal vezetője, Thomas Härtel elmondta, hogy a tervek szerint a belvárosban lenne az egyéni időfutamszerű prológ, majd itt tartanák az első szakasz startját is.

Hozzátette: a sorozatos doppingbotrányok miatt a Tourt sokan bírálták Németországban is, de ha sikerülne a patinás versenyt az országba csábítani, akkor az szimbolikus lenne a tiltott szerek elleni közös harcban. A Tour már rajtolt Berlinből, még 1987-ben, a város alapításának 750. évfordulója alkalmából. Akkor a mezőny csak az NSZK-ban haladt, mielőtt Franciaországba ért volna.

Korábban Katar jelezte, hogy megtartaná a 2016-os Tour rajtját. Jövőre a belgiumi Liége lesz a kiinduló város. Korzika a jubileumi 100., azaz a 2013-as, míg Firenze a 2014-es rajtnak szeretne otthont adni, de komoly érdeklődés van Barcelonából, Edinburgh-ból, továbbá Angliából, Hollandiából és Ausztriából is.