6 nap, napi 3 órás alvások, 3000 kilométer

2012.06.20. 14:07

Már több mint hat napja tart a Race Across America (RAAM) közel 5000 kilométeres kerékpárverseny, a versenyzők egyre fáradtabbak, egyre hosszabbakat pihennek. De a 3-4 óra alvás így is minimum kell a napi 500 kilométer kerékpározása mellett. A táv végén döntő lehet, ki milyen állapotban érkezik. Járvás Tamás tartósan a negyedik helyen halad. Szőnyi Ferenc 12.

A kialvatlanság a versenyzőt és kísérőit egyaránt megviseli. A bringás előtt haladó, szállást szervező, ételt beszerző, készítő csapat tagjainak is csak napi 3-4 óra alvás jut. Ennyit alszik Szőnyi is, két részletben. Mint az Pájtli Pétertől, a kerékpáros kísérőjétől megtudtuk, Szőnyi a forróság miatt nappal is pihen két órát, míg éjszaka általában teker, amikor világosodik, akkor éri el a legnagyobb fáradtság, és muszáj megállnia. A hátralévő napokban ezt a ritmust próbálják átírni, azt remélik, éjszakai 2-3-órás alvással jobban kipiheni majd magát, és jobban halad majd.

Járvás napi 4-5 órákat alszik, általában este. Az oldalszeles kansasi részt nagyon jól bírta, sorra előzte meg a versenytársait, és a negyedik helyen áll. A jó szereplés a blogja szerint egy kicsit őt is meglepte: „Nem csak a hegyeket, de a szelet sem szeretik” - jegyezte meg lemaradó ellenfeleiről.

A hatodik napon sem változtak a körülmények, a forróság maradt, a kansasi dombok között erős oldalszél fújt. Szőnyinek bevált a speciális, lánc nélküli kerékpár. „A kerékpárok is nagyon jól működnek, az emelkedőkön kifejezetten jól ment velük. Különböző helyzetekre különböző kerékpárokat kaptunk, azaz van mászásra, lejtőre és síkra is külön bringa. Amikor tudjuk, cseréljük, úgymint a profik" - tudósított Pájtli.

Szőnyi a 12. helyen áll 2855 kilométer letekerése után, a legutolsó mérőponton a brazil Claudio Clarindo csak egy perccel előzte meg, de nemcsak őt, az előtte lévő 3-4 versenyzőt is van esélye megfogni a hátralévő 2000 kilométeren.

Járvás Tamásnak kevés az esélye előrelépni, az előtte lévő Gulewicznek 500 kilométeres az előnye, de nagyszerű, egyenletes teljesítménnyel, 20 kilométer per órás átlaggal tartósan a negyedik helyen halad. Járvás már a 3000. kilométert is letekerte.