Wigginséknek nyilatkozniuk kell a doppingról

2012.10.18. 11:59

Az idei Tour de France-győztes és időfutam olimpiai bajnok Bradley Wigginst is alkalmazó Sky csapat minden kerékpárosát arra kötelezi, hogy aláírjon egy nyilatkozatot, mely szerint soha nem doppingolt.

Az idei évben sikert sikerre halmozó országúti csapat vezetői Lance Armstrong ügye miatt döntöttek úgy, hogy minden alkalmazottjuktól, így az edzői stáb tagjaitól is írásos garanciát kérnek arra, hogy sem most, sem korábban nem volt közük tiltott teljesítményfokozók használatához. Az istálló jelezte, aki nem írja alá a nyilatkozatot, vagy kiderül, hogy hazudott, azonnal menesztik a csapattól.

Az 1999 és 2005 között rekordot jelentő hét Tour de France-győzelmet szerzett Armstrongot augusztusban az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) örökre eltiltotta és megfosztotta az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől. Az ügy alig egy hete váltott ki újabb nagy vihart, miután az USADA nyilvánosságra hozta a nyomozás eredményét, mely szerint Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette.

"Természetesen minket is sokkoltak a nyomozás eredményei, s úgy döntöttünk, azonnal lépnünk kell annak érdekében, hogy mindenki lássa, tisztán versenyző csapat vagyunk" - áll a Sky közleményében.