LeMond a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke lenne

2012.12.03. 20:42

A háromszoros Tour de France-győztes Greg LeMond harcba száll a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöki posztjáért. Az amerikai sportember a Le Monde című francia napilapnak hétfőn úgy nyilatkozott, hogy eleget téve a felkérésnek készen áll a jövő évi megméretésre. A Tour 1986-os, 1989-es és 1990-es bajnoka kijelentette, hogy radikális változásokra van szükség a kerékpársportban.

"Most vagy soha" - utalt a reformok fontosságára és szükségességére LeMond, aki egyik vezető személyisége annak a szponzorokból, újságírókból és korábbi versenyzőkből álló lobbicsoportnak, amely szeretné megújítani a doppinggal fertőzött sportágat.

LeMond októberben nyílt levélben szólította fel lemondásra az UCI vezetőit az amerikai Lance Armstrong doppingbotránya miatt. Az UCI - bizonyítottnak tekintve azt, hogy éveken át szisztematikusan doppingolt - megfosztotta Armstrongot az 1998 augusztusa után elért összes eredményétől, így a hét Tour de France-elsőségétől, és örökre eltiltotta a versenyzéstől. A döntés nyomán a Tour 99 éves történetének egyetlen amerikai bajnoka LeMond maradt.

Pat McQuaid, az UCI jelenlegi elnöke már korábban jelezte, hogy harmadik ciklusára is jelölteti magát.