Virág
0 °C
2 °C

Óriásit hibázott a madridi doppinglabor

2012.12.22. 17:18

A spanyol legfelsőbb bíróság döntése értelmében visszakapta a 2005-ös Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen szerzett győzelmét Roberto Heras.

A spanyol 2000, 2003 és 2004 után rekordot jelentő módon negyedszer nyerte meg a Vueltát 2005-ben, de utóbb doppingvétség miatt megfosztották utolsó címétől. A most 38 éves sportoló a döntést megtámadta polgári bíróságon, amely tavaly neki adott igazat, de a spanyol szövetség fellebbezett, a legfelsőbb bíróság azonban most megerősítette az első ítéletet, mondván: a doppingmintákat nem megfelelően és szabályszerűen tárolták.

„Nagyon örülök a döntésnek, amely rendkívül fontos volt a számomra. Elégedett vagyok, hogy visszaszereztem a bajnoki címem, amelyet most másodszor is megünneplek a családommal és a barátaimmal" - mondta Heras.

A Heras 2005-ben EPO-val bukott le, s emiatt az orosz Gyenyisz Mencsov lett a verseny győztese, de a mostani ítélettel ismét Heras a bajnok. Mencsov így is rajta marad a Vuelta-győztesek listáján, ugyanis 2007-ben ő győzött.

Az is friss hír, hogy a bíróság ítéletével szinte egyidőben a WADA madridi laboratóriumát három hónapra felfüggesztették, ezért három hónapig nem ellenőrizhet doppingmintákat az WADA-akkreditált madridi laboratórium.

A nemzetközileg elfogadott központ átmeneti felfüggesztésének hírét a montreali központú WADA jelentette be. Hivatalos magyarázattal nem szolgált, spanyol források szerint azonban azért adta a negyedéves büntetést, mert egy meg nem nevezett sportoló mintájának elemzésénél a labor hibázott, a B minta analízise nem egyezett meg az A mintáéval a laboratórium egyik munkatársának tévedése miatt.

A WADA csupán annyit közölt, hogy a madridiak három héten belül fellebbezhetnek a döntés ellen, amúgy pedig három hónap múlva az ügynökség felülvizsgálatot tart, s akkor határoz arról, hogy visszavonja-e a labor akkreditációját, vagy ismét zöld utat ad neki a mintaelemzések folytatására.