Mint egy álom, leszámítva a fájdalmat

2013.02.25. 19:32

A brit pályakerékpárosok taroltak a londoni olimpián, a játékok után a sztárok egy része visszavonult, de utánpótlásból nincs hiány. A 21 éves Rebecca James 24 óra alatt két aranyat nyert a minszki világbajnokságon, és egyedül annyi érmet nyert, négyet, mint Franciaország. Az olimpián nem indulhatott, az edzője nem csodálkozott volna, ha meg akarta volna ölni.

A britek női pályakerékpáros ikonja Victoria Pendleton volt, aki miután Londonban nyert egy olimpiai aranyat és egy ezüstöt, visszavonult. Éppen ez kellett ahhoz, hogy megszülessen egy új sztár. James eddig Pendleton árnyékában volt, de a vb-n felszabadultan versenyezve mind a négy számában érmet nyert.

Tavaly a walesi James is az olimpiai kerettel készült, de végül nem válogatták be. Ez érhetően óriási csalódás volt, de edzője nem hagyta, hogy sokáig eméssze magát, arra kényszerítette, hogy ne hagyja abba az edzést. „Könnyekben úszott, és valószínűleg le akart lőni, de fontosnak éreztük, hogy ha megtört is, tovább eddzünk, és ne essen ki két hétre” – mondta Shane Sutton.

„Nagyon kemény időszak volt, súlyos dolgokon mentem keresztül, de most érzem ennek a pozitív hozadékait” - mondta James.

James 11 évesen kezdett kerékpározni, minden szakágat kipróbált, ment országúton, pályán, ciklokrosszozott és hegyikerékpározott, még a BMX-ezésbe is belekóstolt, de hamar kiderült, a gyorsaság a fő erénye, így maradt a pályaversenyeknél. Az eredmények gyorsan jöttek, több tehetséggondozó programba is bekerült. Emiatt költözött Manchesterbe, ahol az addig is meglévő csokiimádata mellé a kávéivást is felvette, mert bárhová ment a városban, mindenki kávézott. A versenyek előtti rituáléjához ez nem tartozik hozzá, de pörgős elektronikus zenék nélkül képtelen bemelegíteni a görgőn. Ha pedig lazítani akar, akkor leginkább Bob Marley reagge-jét választja.

Juniorként már nagy tehetségnek ígérkezett, Eb-ket nyert, de amikor a felnőtt kategóriába lépett egy hosszú betegség, – mononukleózisa volt, majd a manduláját is kivették – megakadályozta abban, hogy ott is töretlen legyen a karrierje, így 2008 nem volt túl sikeres éve. 2009-ben aztán junior világbajnok lett, majd 2010-ben a Nemzetközösségi Játékokon egy ezüst és egy bronzéremmel zárt. A következő nagy sikerig azonban a múlt hétig várnia kellett, mert kisebb-nagyobb sérülések és betegségek miatt egy szezont sem tudott rendesen végigcsinálni. Most azonban minden passzolt.

A minszki világbajnokságon egy csapatsprintes bronzéremmel nyitott, majd az ötszáz méteres, állórajtos időfutamban is harmadik lett. Szombaton aztán megnyerte első világbajnoki címét, a sprint döntőjében az olimpiai bajnok Kristina Vogelt győzte le 2-1-re. Az első futamot James hozta, a másodikban a német mögött helyezkedett, és néhány miliméterrel kikapott tőle.

A mindent eldöntő harmadikban taktikusan versenyzett, nem hagyott esélyt a németnek, minden pillanatban zárta előtte a szöget, így ellenfele nem tudott leborítani a pálya felső részéről, a hajrában pedig már nem tudta lekerülni.

Bár Jamesnek óriási ereje van, és nagy sebességgel képes hajtani, az edzője szerint sikere elsősorban kiegyensúlyozottságának köszönhető, egy vereség sem tudja kizökkenteni a mindig mosolygó lányt, aki minden rezdülésre jól reagál, és kontroll alatt tudja tartani az ellenfeleit.

A friss világbajnoknak nem volt sok ideje pihenni, szombat után vasárnap is versenyeznie kellett, az izgatottságtól alig két órát tudott aludni, végigforgolódta az éjszakát, mielőtt fáradt lábbal megkezdte a keirinversenyeket. A előfutamból elsőként ment tovább, a második körben nem jött össze a győzelem a kedvenc számában, csak másodikként jutott a döntőbe. Ott azonban megint nagyon magabiztosan versenyzett, a felvezető motor mögött az első helyre állt, majd a hajrában is az élre állt, néhány pillanatig a kínai Gong Jinjie megelőzte, de tartani tudta a belső, rövidebb ívet, és végül tisztán nyert.

Négy érmével sporttörténelmet írt, előtt nem volt még brit kerékpáros, aki egy vb-n ennyi érmet nyert volna, ha országokkal versenyzett volna, akkor egyedül bejött volna a vb éremtáblázatának negyedik helyére: „Csípjen már meg valaki, hogy elhiggyem, tényleg ez történt velem. Úgy érzem magam, mint egy álomban, attól eltekintve, hogy fájnak az lábaim" – hitetlenkedett sikerén James.