A nagyobb bajt előztük meg a doppinggal

2013.04.05. 20:14

A spanyol doppingdoktor Eufemiano Fuentes pere után a Marcának nyilatkozott először, változatlanul azt állítja, hogy semmi illegálisat nem tett, csak terápiás célból alkalmazott vérátömlesztéseket. Megerősítette, Alberto Contador is a páciensei között volt.

Mivel Spanyolországban nem rendelkeznek külön büntetőtörvények a doppingolásról, a hatóságok csak közegészségügyi törvények megszegésével tudták megvádolni Fuentest. „Nem érzem magam bűnősnek, én csak a lehető legjobb módon akartam elvégezni a munkámat" – nyilatkozta az orvos.

Azzal védekezik, hogy a tevékenysége kezdetén még nem is rendelkeztek a törvények a doppingolásról, így a vádaskodás is értelmetlen. „Én terápiás doppingolásról beszélnék, használtunk doppingszereket, de csak gyógyítási céllal, hogy elkerüljük a nagyobb bajt. A doppinggal vissza lehet élni és nemkívánatos hatást érhetünk el vele, de néhány amerikai sportágban, mint az NBA-ben vagy a futballban megengedett a terápiás használata."

Fuentes szerint azért volt szükség a doppingolásra, mert az elvégzett edzések intenzitása és a sűrű versenynaptár miatt meg kellett védeni a sportolókat, hogy súlyos károsodásokat szenvedjenek. A doppingdoktor idealizmusa azonban itt még nem ért véget, emberbaráti hozzáállása abban is megmutatkozott, hogy ingyen kezelte a pácienseit. Ennek ellentmond, hogy többen is azt állították, több tízezer dolláros összegeket fizettek évente Fuentes szolgálataiért.

A vádak szerint Fuentesnek több mint száz élsportoló páciense volt, akiknek doppingszereket és vérkészítményeket adott. A vértasakokat és a kezelés menetrendjét kódnevekkel próbálta titkosítani, amelyek egy részét viszonylag könnyedén megfejtették a rendőrök. Csak egy példa, Alejandro Valverdét a kutyája neve alapján azonosították. A doppingdoktor azt állította, csak a páciensei személyiségi jogaiért aggódott, ezért használt kódokat. Ennek alátámasztására felidézett egy 1987-es esetet is, amikor egy olasz orvosnak ellopták a jegyzetfüzetét, amiből kiderültek, hogy milyen betegséggel kezelte atlétáit.

Az orvos, ahogy a bíróságon is vallotta, nem fog senkit megnevezni a páciensei közül, bár Fuentes most is megerősítette, hogy egy 2006-os interjúban már elmondta, Vicente Ballestert és Alberto Contadort is kezelte. A marhasült-gate-be belebukó kerékpárosnak ebből nem baja, az előzetes hírek ellenére végül a tárgyalásra sem ment el.