Golflabdányi ciszta miatt lép vissza a Girótól

Nem indul a szombaton rajtoló Giro d' Italián a kétszeres győztes Ivan Basso, mert farpofájában  cisztát találtak.

„A ma reggeli vizsgálatok után egyértelművé vált, hogy a következő napokban nincs esély arra, hogy Ivan kerékpározzon” – közölte Corsetti csapatorvos. A döntéssel a csapat és a versenyző is egyetértett.

A Gazzetta értesülései szerint a ciszta golflabda méretű, Basso citromnyinak nevezte. A versenyző kedden még megpróbált letekerni 50 kilométert, de elmondása szerint sem ülni, sem állni nem tudott a kerékpáron. Bassót egyelőre otthon kezelik, valószínűleg csak a műtét segíthet rajta.

Basso 2006-ban és 2010-ben nyerte meg a Giro d' Italiát, tavaly az ötödik helyen végzett, most sem számított favoritnak, de a top 10-re esélyes volt az olasz. A Cannondale csapatába Damian Carusót nevezik a helyére.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57