Giro: Nibali rommá verte a mezőnyt

2013.05.23. 17:46

Vincenzo Nibali óriásit hajtott a Giro d' Italia hegyi időfutamán, és ezzel megerősítette az első helyét is az összetettben.

A Giro rajta előtt a legtöbben úgy gondolták, hogy a 18. szakasz Bradley Wigginsnek fekszik, aki ezzel az időfutammal, akár a végső győzelmet is bebiztosíthatja. A Tour de France címvédője már nincs a mezőnyben, és az elmúlt két és fél hétben Vincenzo Nibali esélyeshez méltóan versenyzett, és a hegyi időfutam is neki feküdt. Csak az volt a kérdés, hogy Cadel Evans tud-e még váratlant húzni, bár a közel másfél perc lefaragása azonban lehetetlen küldetésnek tűnt.

Az időfutam nem volt egyszerű: egy kilométernyi sík után szinte végig emelkedett az út, az átlagban 6,6 százalékos meredekségű emelkedőt csak pár száz méter sík szakasz szakította meg, de 10 százalékos részeket is tartalmazott a 20,4 kilométeres táv.

Az első nagy időt a sky-os Dario Cataldo hajtotta 46:10-zel. Ezzel sokáig az élen állt, de Stef Clement néhány másodpercet rávert, őt Caruso taszította le az első helyről, majd jött az olimpiai bajnok Samuel Sanchez, aki mindenképpen szakaszt szeretne nyerni a Girón, mert a háromhetesek közül eddig itt nem jött még össze neki. A spanyol végül jó iramban tekert, a szakasz felső részén is megtartott a ritmusát, 45:28-as ideje dobogót sejtetett neki.

Főleg azután, hogy az összetettben élen állók nem hozták magukat. A harmadik Urán nem volt igazán meggyőző, a második Cadel Evans pedig csak néhány kilométerig volt erős. Jól kezdett viszont Michele Scarponi, Uránnak 48 másodpercet adott féltávnál, és úgy tűnt, elérheti a dobogót is. A szakasz második felében azonban lelassult, igaz az eső is eleredt, végül a negyedik helyen zárt.

Az utolsóként induló Nibali viszont félelmetes formát mutatott, győzelme egy pillanatig sem volt kérdéses, végig meggyőzően tekert, csak az volt a kérdés, hogy utoléri-e a három perccel korábban startoló Evanst. Az ausztrál néhány tíz méterrel elkerülte a megaláztatást, de annyi hátrány szedett össze, hogy csak akkor lehet esélye a végső győzelemre, ha Nibali látványosan összeomlik.

A szíciliai azonban jó erőben van, Sanchezre is 58 másodpercet vert húsz kilométeren, még két hegyi szakasz van, ahol tartania kell magát, de egyelőre úgy néz ki, a dobogó két alsó fokáért nagyobb lehet a küzdelem, mint a rózsaszín trikóért.

A pénteki szakasz brutális lesz, ha az időjárás miatt nem kell átalakítani,139 kilométeren három kétezer méter feletti hegyet másznak meg a bringások, köztük az idei legmagasabb csúcsot, a 2758 méter magas Passo di Stelviót.

Eredmények:

18. szakasz, Mori-Polsa, 20,6 kilométer, hegyi időfutam:

1. Vincenzo Nibali  (Asztana) 44:29
2. Samuel Sanchez (Euskaltel-Euskadi) +00:58
3. Damiano Caruso (Cannondale) +1:20
4. Michele Scarponi (Lampre-Merida) +1:21
5. Rafal Majka (Saxo-Tinkoff) +1:25
6. Rigoberto Urán  (Sky) +1:26
7. Carlos Betancur (Ag2R) +1:32
8. Stef Clement (Blanco) +1:36
9. Dario Cataldo (Sky) + 1:41
10. Danilo Di Luca (IVini Fantini) +1:52

összetett:

1. Vincenzo Nibali (Asztana) 73:55:58
2. Cadel Evans (BMC) +4:02
3. Rigoberto Uran Uran (Sky)+4:12
4. Michele Scarponi (Lampre-Merida) +5:14
5. Przemyslaw Niemiec (Lampre-Merida) +6:09
6. Rafal Majka (Saxo-Tinkoff) +6:45
7. Carlos Betancur (Ag2R)e +6:47
8. Mauro Santambrogio (Vini Fantini) +7:30
9. Benat Intxausti (Movistar) +8:36
10. Samuel Sanchez (Euskaltel-Euskadi) +9:34