Lavinán keresztül, gyalog: ilyen Giro is volt

2013.05.24. 19:42

A hó és a fagy miatt a Giro d'Italia szervezői törölték az eredetileg három kétezer méter feletti hegyet is érintő pénteki, huszadik szakaszt a versenyből. Nem akarták kockáztatni, hogy a versenyzők az extrém körülmények miatt veszélybe kerüljenek. A Girón szinte minden évben előfordul, hogy hómezők között tekernek a bringások, de voltak olyan évek is, amikor hófalat kellett áttörniük.

Ahogy a pénteken, úgy 1956. június 8-án is a Dolomitokban volt kijelölve egy hegyi szakasz Merano és Monte Bondone között. Az etapot, ahogy az összetettet is, a luxemburgi Charly Gaul nyerte, aki a végén a kimerültségtől és a hidegtől összeomlott. Pedig ő még a keményebbek közé tartozott, a szakasz alatt durva szél, heves záporok és erős havazás miatt a mezőny közel fele kiszállt, jobbnak látták, ha beülnek a kísérő autókba. Gault úgy kellett leszedni a kerékpárjáról, egyszerűen mozgásképtelen volt, egy rendőr és csapatának szerelője ölben vitték el szállodájába, ahol takarókkal, melegvizes fürdővel, overallba bújtatva próbáltak életet lehelni a teljesen elgémberedett kerékpárosba.

Az 1965-ös Giro is örökre emlékezetes marad, akkor is a Dolomitokban jött el az ítéletidő, a 20. szakaszon hófalak között kerékpároztak, majd a Stelvio-hágót a céltól nem messze egy lavina torlaszolta el.

A kerékpárosok leszálltak, és gyalogolva cipelték át bringájukat az utat borító hófalon. A szakaszt az olasz Graziano Battistini nyerte.