Cavendish 3-szor nyerte ugyanazt a hajrát

2013.05.26. 18:09

A 96. Giro d' Italia zárószakasza egyértelműen Mark Cavendishről szólt, a brit sprinter mindent kiadva magából előbb visszaszerezte a ponttrikót, majd a bresciai hajrában idei ötödik szakaszgyőzelmét is megszerezte. Vincenzo Nibali első Giróját nyerte.

Nibali szombaton bebiztosította Giro-győzelmét, és azzal, hogy a szakaszt is megnyerte a pontversenyben is az élre ugrott. 11 ponttal vezetett Cavendish előtt. A már négy etapot behúzó sprinter és csapata, az Omega hamar nyilvánvalóvá tette, mindent megtesznek azért, hogy megszerezzék a piros trikót Nibalitól.

Cavendish minden pontért megküzdött, bár nagyon feküdt neki a teljesen sík szakasz, nem bízhatott abban, ha össze is jön, elég lesz neki az etapsiker ahhoz, hogy a piros trikót átvegye. A szökéseknek így esélyük sem volt, az Omega szerelte az akciókat, hogy Cavendish már a részhajrákban gyűjthessen pontokat. Az elsőt sikeresen megnyerte, így már csak három pont volt az előnye Nibalinak, aki nem izgatta magát túlságosan, hogy elveszítheti a különversenyt.

Az Omega az egész szakaszt végigdolgozva vitte a tempót, a bresciai körözésben is erős iramot diktált, hogy Cavendish a legjobb helyzetből mehessen rá a második részhajrára is. Ez összejött neki, de többet adott ki magából a kelleténél, mert némi zavar támadt, és nem voltak biztosak abban, hogy melyik körnél is van a részhajrá. Biztos, ami biztos, Cavendish háromszor  is megindult, és ugyan egyre idegesebb lett, végül meg is nyerte a második köztes sprintet is. Ezzel már vezetett is Nibali előtt.

Garzelli búcsúzott

Bresciába érkezve, a mezőny előtt kerekezve búcsúzott el az olasz közönségtől és a Girótól, az olasz kerékpározás egyik nagy alakja, Stefano Garzelli. A 39 éves kerékpáros 2000-ben, Marco Pantani kiválása után a Mercatone Uno tagjaként lett Giro d' Italia-győztes. Ezt a sikert később nem tudta megismételni, 2003-ban második lett, de többször még megnyerte a hegyi pontversenyt is, utoljára 2011-ben.

A tempó ezután csak fokozódott, az Omega maradt elöl az utolsó kilométerig, de az addigi nagy munkában elfáradt a csapat, a Cannondale váltotta, hogy Vivianit vezessék fel a hajrára. Cavendish néhány pillanatra még vissza is esett, de óriási erőket mozgósítva végül kibújt riválisai mögül, és tisztán nyerte idei ötödik Giro-szakaszát.

Eredmények:

21. szakasz, Riese Pio X-Brescia, 197km
1. Mark Cavendish (Omega Pharma) 5:30:09      
2. Sacha Modolo (Bardiani-CSF Inox)           
3. Elia Viviani (Cannondale)           

Összetett:
1. Vincenzo Nibali (olasz, Asztana)    84:53:28      
2. Rigoberto Uran Uran (kolumbiai, Sky)    +4:43      
3. Cadel Evans (ausztál,BMC)    +5:52      
4. Michele Scarponi (olasz, Lampre-Merida)    +6:48      
5. Carlos Alberto Betancur(kolumbiai, Ag2R)    +7:28      
6. Przemyslaw Niemiec (lengyel,Lampre-Merida)    +7:43      
7. Rafal Majka (lengyel, Saxo-Tinkoff)     +8:09      
8. Benat Intxausti (spanyol, Movistar)    +10:26      
9. Mauro Santambrogio (olasz, Vini Fantini)     +10:32      
10. Domenico Pozzovivo (olasz, Ag2R) +10:59