Hedvig
4 °C
15 °C
27 900 szavazat
41 554 szavazat

Ki fűrészelte át a Tour-bajnok kormányát?

2013.06.24. 14:36

A két világháború között a Tour de France tovább növelte népszerűségét, és egyre inkább kezdett hasonlítani a mai versenyformához, de még mindig meg voltak azok a gyengeségei, amelyek szívszorító és nevetséges epizódokat egyaránt okoztak. A verseny főszervezője és kitalálója, Henri Desgrange mit sem veszített zsarnoki felfogásából, kegyetlenül osztogatta a büntetéseket a legkisebb hibáért is. Tour de France történelem, második rész. Az első részt a kezdetekről itt találja.

Hej trikó, trikó, te sárga trikó

Az első világháború a Tour de France-ot és a kerékpárosokat sem kímélte, négy egymás utáni évben maradt el a verseny, sokan meghaltak harc közben, de 1919-ben már újraindult a szinte járhatatlan utakon. Ettől kezdve a bringások már a sárga trikóért (maillot jaune) is harcoltak, amit az összetettben élen álló viselhetett. Ezt először a 11. szakaszon Eugene Christophe kapta meg.

Azért a sárga színre esett a választás, mert (az alapító) Desgrange lapját, az L’Auto-t is ilyen színű papírra nyomtatták. Ekkor még csak pár trikó állt rendelkezésre, így azok a verseny végére teljesen elrongyolódtak és elkoszolódtak. A világháború miatt megrongálódott utakon, az addigi leghosszabb, 5560 kilométeres körversenyt végül Firmin Lambot nyerte.

Az 1920-as Touron Phillipe Thys sporttörténelmet írt, ő lett az első háromszoros győztes, miközben a Desgrange-féle szabályok újabb áldozatokat szedtek. Az előírások szerint a versenyzők a szakaszok közben semmitől sem válhattak meg, ennek ellenére Henri Pelissier eldobott egy lyukas gumit, amiért kétperces büntetést kapott. Mivel ezt jogosulatlannak érezte, azonnal otthagyta a versenyt. Desgrange ekkor mondta róla: „nem tudja, hogyan kell szenvedni, ezért sohasem fogja megnyerni a Tourt." Pelissier viszonylag gyorsan rácáfolt, 1923-ban már övé lett a sárga trikó.

1921-ben újra belga győzelemmel ért véget a verseny, de Leon Scireur alaposan megszenvedett érte. A 14. szakaszon több mint 300 kilométert tekert egy hátára szíjazott kerékkel, amely évek múltán is látszó sebeket ejtett rajta.

1922-ben Lambot-nak jött össze a duplázás, pedig sokáig a kovács-afférról híressé vált Eugene Christophe vezetett, de mint 1913-ban és 1919-ben, most is egy villatörés zúzta szét esélyeit. A versenyben sokáig vezető Heusghem pedig egy kerékpárcsere miatt mondhatott le a sárga trikóról, ugyan engedélyezték neki, hogy törött kerékpárjáról egy másikra szálljon, de végül egyórás büntetést kapott.

Ottavio Bottechia 1923-ban még a második volt Pelissier mögött, de 1924-ben kétség sem férhetett első helyéhez, és nem azért mert Pelissier feladta egy hőségben eldobott pulóverért kiszabott büntetés miatt. Az olasz az első olyan versenyző volt, aki rajt-cél győzelmet aratott. 1925-ben is ő nyert, bár nagyobbat kellett küzdenie, a verseny középső felében Adelin Benoit vette át tőle a vezetést.

Bottechia a következő évben minden idők leghosszabb, 5745 kilométeres Tourján már a triplázásra készült, de az első szakaszon hat defekttel kezdett. Az itt összeszedett hátrányt már nem is tudta ledolgozni, szakaszt sem nyert, majd a 10. szakaszon teljesen összeomlott. Annyira maga alá került, hogy nemcsak a versenyt adta fel, hanem négy évnyi profiskodás után a visszavonulást választotta. Nemcsak Bottechia szenvedett meg a Pirenusokban rendezett szakaszon, volt olyan versenyző, aki csak éjfél után ért be a célba 326 kilométer letekerése után. Itt viszont Lucien Buysse jól tartotta magát, két szakaszt is megnyert, és a szerzett előny az összetetthez is elég volt neki.

Akiről le se lehetett venni a sárga trikót

1927-ben újra változtak a verseny szabályai, a sík szakaszokon a csapatokat időeltolódással indították, hogy a gyengébb versenyzők ne élhessenek a nagy boly által biztosított szélárnyékkal. Mivel az egymástól szétválasztott csoportoknak nem volt információjuk egymásról, mindent beleadtak, így a Tour átlagsebessége is növekedni kezdett, már a 32 kilométer per órát is elérte, az addigi 25-27-tel szemben. A Tour már 24 szakaszosra nőtt, már alig volt 300 kilométer feletti etap, viszont pihenőnap is kevesebb lett, csak a hegyi szakaszok között tartottak egyet-egyet. Nicholas Frantznak bejött ez a versenyforma, és 1928-ban már címvédőként érkezett. Az első csapatidőfutammal be is húzta a szakaszgyőzelmet, és az élre állt. Ez a verseny végéig így maradt, és ő lett az első versenyző, aki végig sárga trikóban tekerhetett a Touron. Nehézségei azért neki is voltak, a 19. szakaszon eltört a villája. Nem akart a szereléssel bajlódni, így a hátralévő 100 kilométert egy kölcsönkapott női kerékpáron tekerte le. 28 percet így is veszített, de az élen maradt.

Frantz 1929-ben már nem uralta egyértelműen a mezőnyt, a hetedik szakaszig várnia kellett az első győzelmére. Akkor meg is kapta a sárga trikót, de nem lehetett maradéktalanul elégedett, mert még két másik versenyzőn is ugyanolyan színű trikó volt. Az összesítéskor kiderült, hogy Victor Fontan és André Laducq ideje is megegyezik az övével, és a gordiuszi csomót végül három sárga trikó kiosztásával vágták át a szervezők. A következő szakaszon azonban már egyikükön sem volt rajta, Gaston Rebryhez került, majd a Pireneusokban Maurice De Waele vette át, és meg is tartotta a célig, aki úgy maradt versenyben, hogy csapattársai több emelkedőn is feltolták, amikor kimerült.

Egy amatőr mindenkit meglep

1930-ban Desgrange már újra a tömegrajtos formára szavazott, és gyári csapatok helyett nemzetiek indulhattak. Azért a szponzorokat is megtartotta, a mezőny előtt reklámfeliratokkal borított autók haladtak. Ez a számítása annyira bejött, hogy a mai napig is ajándékokat szóró szponzorkaraván halad néhány órával a versenyzők előtt. Hosszú idő után újra francia győzött a versenyen, André Leducq az olasz Guerrával küzdött nagyot.

1931-ben újra francia győzött, Antonin Magne, de a legemlékezetesebbet mégis egy outszájder, Max Bulla nyújtotta. A nemzeti csapatok mellett másodvonalas versenyzők, úgynevezett touriste-routiers-ek is indulhattak a Touron. Ők a mezőny után tíz perccel, regionális csapatokba sorolva rajtoltak el. Bulla a második szakaszon ezt a különbséget ledolgozva verte meg az akkori profikat.

1932-ben újabb szabályváltozás következett, ami aztán hol el, hol feltűnik. Desgrange bevezette az időjóváírást, hogy még izgalmasabb legyen a verseny. Szakaszonként az első három helyért négy, három illetve két perc jóváírás járt, de ha az első helyezett legalább három perccel verte a másodikat újabb három perc bónuszt kapott. Ezzel Leducq nagyon jól élt, összesen 31 percet gyűjtött a 21 szakaszon, a második Stoepelt 24 perc 3 másodperccel verte, de bónuszok nélkül csak három másodperc lett volna köztük a különbség.

1933-ban aztán a Hegyek királya különverseny is útjára indult, de itt csak pontokat szerezhettek a bringások. A címet a Spanyol bolha becenevű Vicente Trueba szerezte meg először, aki a 16 csúcs közül kilencre ért fel elsőként. A Tourt Georges Speicher nyerte, aki ugyan szenvedett az emelkedőkön, de nagyon jól lejtőzött, így mindig fel tudta magát dolgozni az élen állókra a hegyi szakaszokon.

Sírás a Pirenusokban

1934-ben Magne tudott duplázni, de ehhez önfeláldózó csapattársára is szüksége volt. Magne az olasz Giuseppe Martanóval vívta a csatáját, de a Pireneusokban komoly bajba került, a Portet d'Aspet-n bukott. Kerékpárja tönkrement, így meg kellett volna várnia a mezőny végén érkező szervízkocsit. Szerencséjére az addig már több hegyi szakaszt is nyerő csapattársa, René Vietto visszanézett, aki látta, hogy kapitánya bajban van. Azonnal visszafordult, átadta a kerékpárját, majd zokogva várta meg ő a szervízt. A győzelem nem lett az övé, de hősként ünnepelték a franciák, mert az összetett harmadik helyét is képes volt feláldozni.

Magne a következő évben már a triplázásra készült, de annak kellett örülnie, hogy egyáltalán életben maradt. A Telegraphe-csúcson áthatjva elütötte egy kocsi. Sikerült megmenteni az életetét, de Francesco Cepeda még nála is rosszabbul járt. A Galibier-ről lefelé jövet bukott, összetörte a koponyáját, és személyében a Tour első halottját gyászolhatta. A verseny véget vetett a francia sikerkorszaknak, a belga Roman Maes az első szakasz után már nem adta át senkinek a sárga trikót. 1936-ban is maradt a belga dominancia, újra egy Maes nyert, ezúttal Sylvere.

Ki fűrészelte át a kormányt?

1937-ben már az olasz Gino Bartalit is az esélyesek közé sorolták, de reményei szertefoszlottak, miután egy folyóba zuhant. Nagy baja nem lett, de másnapra belázasodott, és fel kellett adnia a Tourt. Sylvere pedig már jó úton volt újabb győzelme felé, de a sorozatos botrányok végül őt is arra késztették, hogy visszalépjen. A francia Roger Lapebie-vel, akinek valaki a 15. szakasz előtt a kormányát is átfűrészelte, így nem tudott vizet vinni magával, vívott nagy csatát. Lapebie-t az egyik hegyi szakaszon társai tolták az emelkedőkön. Ezért büntetést is kapott, de a belgák kevesellték azt. A következő etapon aztán pont Maes-t tolták egyéni versenyzők, őt is megbüntették, de annyira igazságtalannak érezte, hogy csapatával együtt feladta a küzdelmet. Lapebie pedig így könnyen behúzta a győzelmet.

Bartali 1938-ban megúszta komoly baleset nélkül, és ez elég is volt neki ahhoz, hogy nyerjen a Touron. A Pirenusokban harcolta ki az előnyt, amit Párizsig megtartott. A záró szakaszt két visszavonuló legenda nyerte szökésből, Leducq és Magne egymás vállát átölelve hajtott át a célvonalon.

1939-ben már a Touron is érezhető volt a világháború előszele, a németek, a spanyolok és az olaszok nem is nevezték be kerékpárosaikat a körversenyre. Bartalinak így nem volt esélye a címvédésre. A csonka mezőnyben Sylvere Maes dominált, bár a verseny felében Vietto állt az élen. A Pireneusokban azonban 17 percet veszített, majd a hegyi időfutamon újabb perceket adott neki Maes.

Tour de France győztesek 1919-1939

1919 Firmin Lambot (belga)

1920 Philippe Thys (belga)

1921 Leon Scierur (belga)

1922 Firmin Lambot (belga)

1923 Henri Pelissier (francia)

1924 Ottavio Bottechia (olasz)

1925 Ottavio Bottechia (olasz)

1926 Lucien Buysse (belga)

1927 Nicolas Frantz (luxemburgi)

1928 Nicolas Frantz (luxemburgi)

1929 Maurice De Waele (belga)

1930 André Leducq (francia)

1931 Antonin Magne (francia)

1932 André Leducq (francia)

1933 Georges Speicher (francia)

1934 Antonin Magne (francia)

1935 Roman Maes (belga)

1936 Sylvere Maes (belga)

1937 Roger Lapebie (francia)

1938 Gino Bartali (olasz)

1939 Sylvere Maes (belga)