A Tourminator a 100. Tour sárga trikójáért

2013.06.29. 12:47

Három korábbi Tour de France-győztes is ott lesz a szombati rajtnál, - a címvédő érdekes módon nem - de aligha fog duplázni bármelyikük. A háromhetes biciklis  körverseny vita nélkül legnagyobb esélyese az angol Christopher Froome, aki korábban még sosem nyert Grand Tourt. A sprinterek zöld trikójáért Mark Cavendish és hülyébbnél hülyébb győzelmi ünnepléseket kitaláló szlovák Peter Sagan harcolhat nagyot a századik Tour de France-on, amit egy régebbi doppingügy biztosan megzavar majd. Korzikai szakasszal kezdődik a világ egyik legnagyobb sporteseménye.

Segítőből kapitány

Froome teljesítménye már tavaly is meggyőző volt, de alá kellett rendelnie magát csapatkapitányának, Bradley Wigginsnek. Froome hibátlanul el is látta a feladatát, Wiggins megnyerte a sárga trikót, de erejét megmutatta azzal, hogy vízhordó szerepében is meg tudta szerezni az összetett második helyét. A két erős ember egyszerre teher és ajándék a Sky csapatnak, de a vezetőik tudták, nehéz lesz még egyszer egy célért dolgoztatni a két versenyzőt, akik időről időre azért egójukat megmutatva a sajtóban üzengettek egymásnak.

Az idei Tourra már az év elején Froome-ot jelölték ki kapitánynak, de Wiggins ennek ellenére többször arról beszélt, hogy megkísérelné a címvédést. Főleg azután, hogy az általa idei főversenynek tekintett Giro d' Italiát be sem tudta fejezni. A Sky azonban nem hagyta a különutas elképzeléseket, és végül Wiggins már be sem került a Tour-csapatba. Erre a címvédő pedig legutóbb arról beszélt, hogy talán már sohasem fog indulni a francia körversenyen.

Froome kirobbanó erőben várja a rajtot, ahogy tavaly Wiggins, úgy idén ő is szinte hibátlanul vette a többnapos versenyeket. A szezon elején megnyerte az ománi körversenyt, második lett a Tirreno-Adriaticón, majd behúzta a Criterium Internationalt is. Ez azért is volt jó tapasztalat, mert idén pont ugyanott, Korzikán nyit a Tour is. A brit később is formában maradt, övé lett a Romandiai Körverseny első helye, majd a Tour előversenyének számító Critérium du Dauphiné összetettjét is megnyerte úgy, hogy az egyik hegyi szakaszon Contadort is megverte. Froome tavaly is nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott, jól ment az időfutamon, az emelkedőkön pedig még vissza is kellett fognia magát Wiggins érdekében. Ha ezt idén is tudja, az első háromban biztosan ott lesz. Ebben csapattársa, Richie Porte sokat segíthet, aki ha egy másik csapatban tekerne, maga is harcolhatna a sárga trikóért. Idén megnyerte a Párizs-Nizzát, és két versenyen közvetlenül Froome mögött végzett.

Kusztor Péter értékel

A Tour alatt többször jelentkezik majd szakértőnk, Kusztor Péter országúti kerékpáros olimpikon, az Utensilnord-Ora24.eu versenyzője: „Érdekesebbé váltak a mostani körversenyek, már nem olyan egyértelmű, hogy ki nyer, mint Armstrong idejében. Ha ő megindult, akkor már ki is lehetett kapcsolni a tévét. Ma már egy hegyi befutóhoz tízen is megérkeznek, emberibbé vált a Tour, szerényedett a sebesség. Ezáltal kiegyenlítettebb lett a verseny. Ahogy a Girón is láttuk, napról napra kevesen tudták ugyanazt hozni, voltak látványos megrogyások. Jó lenne, ha ez Tour is kicsit hasonló lenne. Sokszor elhangzik a kritika, hogy nincs már elég támadás, de véleményem szerint azért nincs, mert nincs még egy sebességük a versenyzőknek. Ha bevállalnának egy nagyobb iramot, hamar összeomlanának. Ez is arra utal, hogy emberibb lett a Tour. Az útvonalat nézve az első két hét a szökésekről és a sprintekről fog szólni. Ha Sagannak vagy Cavendishnek sikerül első nap megszereznie a sárga trikót, nagyon sokáig viselheti, ehhez azért a csapatidőfutamban jól kell teljesíteni a Cannondale-nak vagy az Omegának. A harmadik hét egyértelműen a legnehezebb, akkor már mindenki fáradt, és két hegyi befutó is dönthet."

Kusztor is úgy gondolja, hogy Contador és Froome között dőlhet el a Tour. „Contadort tenném most az első helyre, ugyan nem ő van a legjobb formában, de sokkal jobb versenyző, sokkal aktívabb a britnél. Akkor is támad, amikor nem bírja.” A nem tipikus vonalvezetésű időfutamokon Kusztor szerint nehéz lesz megverni Froome-ot vagy Contadort, de olyanok is versenyben lehetnek, mint Rodriguez, vagy a magát a Tourra mindig összeszedő Pierre Rolland, de akár Cunego is okozhat meglepetést, és Valverdét sem írná le, de bízik egyik személyes favoritjában, Brajkovicsban is.

Contador harmadszor nyerhet

Alberto Contador két Tour-sikerrel a háta mögött méltó kihívója lehetne Froome-nek, de a tavalyi Vuelta d' Espanán győzelemmel visszatérő spanyol nincs igazán formában. Saját bevallása szerint is csak 90 százalékos állapotban kezdi meg a Tourt.

„Ha nem gondolnám, hogy megtudom verni Froome-ot, nem találnék semmi motivációt abban, hogy itt legyek” - mondta bizakodóan Contador annak is tudatában, hogy ahol idén együtt versenyeztek, ott mindig kikapott a brittől. Contador is erős csapattal érkezik, a korábban kapitányként is versenyző Nicholas Roche, Michael Rogers és Roman Kreuziger is tudja, mi kell egy háromhetes verseny megnyeréséhez. De a spanyolnak elsősorban az időfutamokon kéne megtalálnia régi önmagát, hogy versenyben lehessen a sárga trikóért. Contador azonban nem csak erre bízza magát, sokkal agresszívebben akar menni, mint korábbi Tourjain. Szerinte több olyan rövid hegyi szakasz van, ahol már korán érdemes támadást indítani.

Ebben partnere lehet Cadel Evans is, a 2011-es győztes elég bevállalós, néhány másodperc előnyért is képes támadást indítani, ha egy-egy szakasz néhány százméteres emelkedővel végződik. Evans egy Giro d' Italiával a lábában érkezik a Tourra, az utolsó pillanatban döntött arról, hogy elindul az olasz háromhetesen. Az ott elért harmadik helyet így sikerként is elkönyvelheti, de kérdés, mennyire tudott regenerálódni május vége óta. Contadornak két évvel ezelőtt nem jött össze a duplázás, érezhetően fáradtan mozgott a Touron. Evans bizakodó, és szerinte az elmúlt évieknél nagyobb támogatást kaphat csapattársaitól a hegyi szakaszokon.

Ha vele történne valamit, a BMC csapata Tejay Van Garderent is versenybe küldheti a dobogóért. A fiatal kerékpáros a Tour of California megnyerésével bizonyította, idén is jó formában van.

Mire képes Schleck?

A doppingoló Contadortól a 2010-es győzelmet megöröklő Andy Schlecket alapesetben a favoritok közé kéne sorolni, de a luxemburgi tavalyi sérülése óta nagyon nehezen talál magára. Az egész tavaszt végigszenvedte, már az is jó volt, ha egyáltalán be tudott fejezni versenyt. Nemcsak fizikai, de mentális nehézségei is voltak. Lassan magára talált, és ugyan ő sem hiszi, hogy a Tour esélyese, de némi meglepetést azért akar okozni. Csapata igazán kipróbált versenyzőkből áll, mint az elnyűhetetlen Jens Voigt vagy Andreas Klöden. Közösen elhozhatnak néhány szakaszgyőzelmet.

A spanyol Joaquim Rodriguez Vuelta a Espanán és Giro d' Italián is áll már dobogón, tavaly az utóbbi első helyét egy időfutamon bukta. Hogy a Touron is versenyben lehessen, ebben akart előrelépni, sok időt töltött szélcsatornás edzésekkel, de nem volt túl sikeres. A Critérium du Dauphiné-n a 32,5 kilométeres időfutamon több mint három percet kapott Froome-tól. Rodriguez is katasztrofálisnak ítélte teljesítményét, de ígéri, hogy a Touron, ahol az időfutamokat nem sík terepen rendezik, nem lesz közöttük ekkora különbség. Az sem zavarja, hogy nincs túl sok Tour tapasztalata, eddig csak egyszer indult. „Az biztos, a Tour minden versenynél stresszesebb, de így van ezzel mindenki.” Rodriguezt valószínűleg majd a rövid, meredek emelkedőkön láthatjuk majd. Megindulásai olyan elemi erejűek, hogy csak kevesen tudnak reagálni rá.

Contadoron és Rodriguezen kívül még egy spanyol Alejandro Valverde is a dobogóra pályázik, a Tour vonalvezetése neki is fekszik, de ritkán sikerül koncentráltan végigtekernie három hetet. A mezőnyt biztosan mozgatni fogja, és a szakaszgyőzelem összejöhet neki. A portugál Rui Costa is okozhat meglepetést. A Svájci körversenyen két szakaszt is nyert, közte időfutamot is, és az összetett is az övé lett. A belga Jürgen Van de Broeck is megbízható és tapasztalt Tour-versenyző. Ő inkább a hegyeken érzi jól magát, az első tízbe most is beférhet.

Aki még vendég sem lehet

A Tour de France szervezői az elmúlt száz év összes olyan élő versenyzőjét meghívták az utolsó szakaszra ünnepelni, akik valaha végigmentek a versenyen. A L'Equipe szerint eddig 8339-en értek célba, és közülük 2060-an vannak még életben. Nem valószínű, hogy mindenki elmegy, és egyvalakinek már ki sem postázták a meghívót. A hét Tour-győzelmétől Armstrongot nemkívánatos személynek nyilvánították. Ugyanakkor arról nincs hír, hogy a többi doppinggal megbukott versenyzőt is távoltartanák.

Ki lesz a sprinterkirály?

Az összetettért nagy lesz a harc, de a sprinterek zöld trikóért folytatott küzdelme még izgalmasabb lehet. Tavaly Mark Cavendish úgy nyert három szakaszt, hogy a Sky csapata nem igazán segítette, csak Wigginsre figyelt. A brit sprinter azóta csapatot váltott, és ugyan a szezon elején még beszólt omegás csapattársainak rossz munkájuk miatt, a Girón már nagyon érezték egymást. Cavendish öt győzelmet aratott és a ponttrikót is megszerezte.

A Tour tavalyi zöld trikósa, a Tourminator nevet is megkapó szlovák Peter Sagan is jó formában van, tavaszi klasszikuson is nyert, majd a Tour of Californián is behúzott két szakaszt. A svájci körön folytatta jó szereplését, ott egy nem igazán sprintereknek fekvő szakaszon, négyfős szökésből is nyerni tudott. A taktikáját ő erre építheti, míg Cavendish klasszikus sprinter addig Sagan a durvább terepviszonyok között is jól érzi magát. Egy-egy kisebb emelkedőn is nyerhet etapot a szlovák, és ezzel Cavendish elé kerülhet a pontgyűjtésben. A két kerékpáros már az első szakaszon összecsap, mert mindketten bejelentették, hogy a sárga trikót is viselni akarják, nemcsak a zöldet. Erre pedig leginkább Korzikán lesz esélyük. Sagan győzelméért már csak azért is érdemes szurkolni, mert a nyughatatlan szlovák hol King Kongként, hol Forrest Gumpként ünnepel a célban, ami azért vicces szokott lenni. Az Argos Shimano csapat két sprintert is bevethet a győzelmekért, Degenkolb és Kittel is pályázhat egy-egy szakaszra, de Matthew Goss és Andre Greipel is beleszólhat Cavendish és Sagan vetélkedésébe.

A 100. Tour de France programja

1. szakasz, június 29.: Porto-Vecchio - Bastia, 213 km
2. szakasz, június 30.: Bastia-Ajaccio, 156 km
3. szakasz, július  1.: Ajaccio-Calvi, 145,5 km
4. szakasz, július  2.: Nizza és környéke, 25 km, csapatidőfutam
5. szakasz, július  3.: Cagnes-sur-Mer - Marseille, 228,5 km
6. szakasz, július  4.: Aix-en-Provence - Montpellier, 176,5 km
7. szakasz, július  5.: Montpellier-Albi, 205,5 km
8. szakasz, július  6.: Castres - Ax 3 Domaines, 195 km, hegyi befutó
9. szakasz, július  7.: Saint-Girons - Bangnéres-de-Bigorre, 168,5 km
10. szakasz, július  9.: Saint-Gildas-des-Bois - Saint-Malo, 197 km
11. szakasz, július 10.: Avranches - Mont Saint-Michel, 33 km, egyéni időfutam
12. szakasz, július 11.: Fougéres-Tours, 218 km
13. szakasz, július 12.: Tours - Saint-Amand-Montrond, 173 km
14. szakasz, július 13.: Saint-Pourcain-sur-Sioule - Lyon, 191 km
15. szakasz, július 14.: Givors-Mont Ventoux, 242,5 km, hegyi befutó
16. szakasz, július 16.: Vaison-la-Romaine - Gap, 168 km
17. szakasz, július 17.: Embrun-Chorges, 32 km, egyéni időfutam
18. szakasz, július 18.: Gap - L'Alpe d'Huez, 172,5 km, hegyi befutó
19. szakasz, július 19.: Le Bourg-d'Oisans - La Grand-Bornand, 204,5 km
20. szakasz, július 20.: Annecy-Mont Semnoz, 125 km, hegyi befutó
21. szakasz, július 21.: Versaille-Párizs, Champs Elysées, 133,5 km

Ahol eldőlhet a 3403 kilométeres Tour

A nyitószakaszok általában nem nehezek, de akár el is dönthetik a Tour. A legtöbb bukás általában a verseny elején van, és erre most is lehet számítani. A korzikai dombok között kanyargó utak minősége nem túl jó, és keskenyek is, ezért óriási harc lesz azért, hogy ki legyen elöl viszonylag biztonságban. És pont ez a tülekedés vezethet majd bukáshoz. Aki itt nem figyel eléggé, könnyen elszállhat. A negyedik szakaszon a nizzai csapatidőfutamon a Saxo-Tinkoff, a Sky és a BMC szerezheti meg a győzelmet.

Az összetett szemponjából három hegyi szakasz lehet kulcsfontosságú. Az első mezőnyrostáló a Pireneusokban lesz, a nyolcadik szakaszon az AX 3 Domaines-n lesz a befutó, de előtte már a brutális Pailheres-csúcsot is meg kell mászniuk Froome-éknak. A 242,5 kilométerével idén 15. etap lesz a leghosszabb, ami ráadásul a legendás, a hőségben puszító Mont Ventoux-val zárul, a kerékpárosoknak 20 kilométer alatt 1600 méteres szintkülönbséget kell legyőzniük. A 18. szakaszon egy másik legendás csúcson, az Alpe d' Huez-en lesz befutó, ha addig nem tudta senki dominálni a mezőnyt, még itt is átírhatja az összetettet. Az idei kiírás kiegyensúlyozott versenyt hozhat, a két egyenkénti időfutam nem túl hosszú, 32-33 kilométeresek, így nehéz lesz rajtuk döntő különbséget kiharcolni. Ez folyamatos koncentrációt igényel a versenyzőktől, és lüktető iramot ígér, amikor a másodpercekért harcolnak a gyengébb szakaszokon.