Mihály
12 °C
21 °C

Tour: Indurain ötször, fecskendők az úton

2013.06.29. 09:01

1991-ben új korszak kezdődött a Tour de France-on, a háromszoros győztes Greg LeMond ismét győzelemre készült, de egy spanyol kerékpáros, aki már az előző két Touron is megmutatta tehetségét, átvette az uralmat a mezőny fölött. Miguel Indurain egymás után nyerte meg ötször a francia kerékpáros körversenyt. Ez korábban senkinek sem sikerült. Utána Riis, Ullrich és Pantani következett, majd egy megrendítő doppingbotrány. Tour de France-történelem a 100. verseny előtt, hetedik rész.

Unalmas stílusban, de mindig eredményesen

Indurain is elődjei sikerreceptjét követte. Iszonyú jól megtanult időfutamot menni, és az Alpok vagy a Pireneusok emelkedőin is ott tudott maradni a legjobb hegyi menőkkel, vagy ha arra volt szükség, le is hajrázta őket.

LeMond jól kezdte a 91-es Tourt, a második szakaszon már övé volt a sárga trikó, ezt Sörensen elvette tőle, de az első hosszú időfutam után újra az amerikainál volt, bár Indurain 8 mp-cel megverte a szakaszon. A Pireneusokban aztán a spanyol az összetettben is megelőzte. A 13. szakaszon LeMond próbálkozott támadással, de szerelték, majd a Tourmalet-n Indurain indította meg akcióját. Erre csak Claudio Chiapucci tudott reagálni, és Indurainnal összedolgozva hét percet vertek LeMondra. Indurain jól védte a sárga trikót, LeMond már nem volt rá igazán veszélyes, Gianni Bugnót azonban nem hagyta elhúzni a hegyeken, és egy időfutamgyőzelemmel még biztosabbá vált sárga trikója. LeMond később keserűen nyilatkozott a versenyről, szerinte valami nagyon megváltozott, elvileg az egyik legjobb biológiai mutatókkal rendelkező kerékpáros volt, de hirtelen ezzel sehol sem volt a mezőnyben. Úgy véli, ekkor kezdődött az EPO-korszak, amivel néhányan félelmetes képességekre tettek szert.

A Giro d' Italia-győzelemmel érkező Indurain 92-ben sem változtatott stílusán, megnyerte a prológot és a két hosszú időfutamot, az Alpesekben pedig megpróbálta árnyékként követni a kiváló hegyimenő Chiapuccit. Ez a nem túl látványos versenyzést eredményező taktika ezúttal is működött, és 4:35-ös előnnyel megnyerte a Tourt.

1993-ban Indurainnak új kihívója akadt, a svájci Tony Rominger az Alpokban és a Pireneusokban is üldözte a sárga trikót a nyolcadik szakasz óta viselő spanyolt, de képtelen volt megrogyasztani, csak három másodpercet hozott rajta. Indurain minden támadást kivédekezett, de meglepetésre az utolsó időfutamot 42 másodperccel elvesztette, ez azonban nem számított, így is ötperces előnnyel nyerte az összetettet.

A verseny rekordot is hozott, a hatodik szakasz minden addiginál gyorsabb volt, 49, 417 kilométer per órás tempóval teljesítették, a 158 kilométeres etapot a később Lance Armstrong csapatfőnökeként ismertté váló Johan Bruyneel nyerte.

1994-ben Indurain lemásolta előző évi versenyét, az első időfutamon megszerezte a sárga trikót, és nem túl nagy erőfeszítésekkel Párizsig kerekezett benne. Rominger ezúttal képtelen volt akciókat indítani a hegyi szakaszokon, még ott is Indurain volt erősebb. A svájci fel is adta a versenyt, de helyébe lépett a lett Piotr Ugromov, aki két etapon is perceket adott a címvédőnek, és a Hegyek királya címet begyűjtő Richard Virenque is egyre közelebb került a sárga trikóhoz. Indurain nem is volt túl kényelmes helyzetben, mert az utolsó időfutam inkább kedvezett a hegyimenőknek, mint neki. Ugromov három perccel meg is verte a 47,5 kilométeren, de a hátralévő két etapon Indurainnak már nem okozott gondot 5:39-es előnyét megvédeni.

1995-ben Indurain végre egy kicsit izgalmasabban versenyzett, mivel a prológon fél percet vesztett, a hetedik, dombos szakaszon úgy döntött, hogy megszökik. Csak Bruyneel tudott vele tartani, szinte hagyta végig vezetni a spanyolt, majd sokak felháborodására lehajrázta Induraint, és megszerezte a sárga trikót. Nem sokáig volt nála, másnap az időfutamon Indurain visszavette. Fölénye már nem volt olyan nyomasztó, a Bjaerne Riist csak 12 másodperccel előzte meg. A hegyekben azonban már tudta tartani az iramot a dán, viszont Pantani két szakaszt is megnyert, Zülle is begyűjtött egyet, de Indurain nem hagyta, hogy nagyon megközelítsék, és az időfutamon újra megmutatta erejét. Győzelmét azonban egy tragikus esemény is beárnyékolta, az olimpiai bajnok Fabio Casartelli a 15. szakaszon bukott, és belehalt fejsérüléseibe (ekkor még nem volt kötelező a sisakviselés.) A következő etapon gyásznapot tartottak, a síri csendben tekerő mezőny Casartelli csapatát, a Motorolát engedte először átgurulni a célvonalon. A 18. etapon aztán Armstrong egy szakaszgyőzelemmel, az égbe mutatva emlékezett meg barátjáról.

Indurain összeomlik, új korszak kezdődik

1996-ban Indurain egyeduralmának is vége lett, a hetedik szakaszon összeomlott, a hideg, esős időben nem frissített rendesen, és eléhezett.

Ezután mentálisan is megrogyott egy kicsit, ugyan végigszenvedte a versenyt, de nem tudta megközelíteni korábbi önmagát, csalódottan fejezte be utolsó Tourját. A címvédő összeroppanásával Riis tudott élni, egy jó időfutammal és a következő hegyi szakasz megnyerésével megszerezte a sárga trikót. A Pirenusokban is dominált, amihez a legalább olyan erős segítője, Jan Ullrich is hozzájárult. A német versenyző saját érdekeit feladva védte kapitányát, de a 20. szakaszon egy időfutamgyőzelemmel jelezte, számolni kell vele.

1997-ben aztán magától értetődő könnyedséggel nyerte a Tourt, a tizedik szakaszon a Pireneusokban látványos szakaszgyőzelemmel szerezte meg a sárga trikót, iramát Pantani és Riis sem bírta el. Ullrich egy időfutam győzelemmel még nagyobb előnyt szedett össze, és hiába próbálkozott Virenque a hegyi etapokon, képtelen volt megközelíteni, végül több mint kilenc perccel maradt el az első helytől. Ullrich óriási ígéretnek tűnt, a következő Induraint látták benne, aki még legalább három-négyszer megnyerheti a Tourt. Erre azonban lelki alkata és doppingbotránya miatt nem került sor.

A doppingbotrány elsöpri a Tourt

Marco Pantani sem volt könnyű eset, a kistermetű hegyimenő gyakran szenvedett depresszióban, de mégis ő az utolsó, akinek egy évben sikerült megnyerni a Girót és a Tourt. Az 1998-as Tour is sokáig Ullrichnak állt, bár ahogy később oly sokszor, a téli holtidőszakban jó néhány kilót magára szedett, és lassan jött formába. Az első időfutam megnyerésével az élre ugrott, de a 15. szakaszon látványosan összeomlott, az Alpokban kilenc percet kapott a etapgyőztes Pantanitól. A következő szakaszra összeszedte magát Ullrich, megnyerte a hegyi befutót, de nem tudta lerázni magáról a sárga trikós olaszt. Maradt közöttük a közel hatperces különbség, amit egy időfutam alatt még Ullrich sem tudott ledolgozni. Etapsikere csak arra volt elég, hogy a második helyet bebiztosítsa.

Alig kezdődött el a Tour, minden idők egyik legnagyobb doppingbotránya robbant ki, amit később Festina-afférként emlegettek. A verseny rajtja előtt nem sokkal a Festina csapat buszában rengeteg doppingkészítményt, EPO-t, amfetamint, tesztoszteront találtak a rendőrök. Amelyek a feltételezések szerint a kerékpárosok szervezett doppingprogramjához kellettek. A vádak után a teljes Festina csapatot visszaléptették a Tourtól, Virenque könnyek között hagyta ott a versenyt. A további nyomozások során még több csapat került gyanúba, ekkor többen hangoztatták, hogy a kerékpárosok 99 százaléka doppingol. Bár pozitív mintát alig néhányuk produkált, ezek után már aligha lehetett állítani, hogy a sportág tiszta. A frusztrált szurkolók is egyre többször festettek fel fecskendőket a szerpentinekre, és Tour de Doppingként is egyre gyakrabban kezdék emlegetni a körversenyt, amely az utóbbi 15 évben sem tudott megtisztulni igazán.

A Tour de France győztesei 1991-1998

1991 Miguel Indurain (spanyol)
1992 Miguel Indurain (spanyol)
1993 Miguel Indurain (spanyol)
1994 Miguel Indurain
1995 Miguel Indurain (spanyol)
1996 Bjarne Riis (dán)
1997 Jan Ullrich (német)
1998 Marco Pantani (olasz)