Pokoli nehéz lesz az idei Vuelta a España

2013.08.24. 00:10

Augusztus 24. és szeptember 15. között az év utolsó háromhetes kerékpáros körversenye, a Vuelta a España következik, melyen a mezőnyre összesen 13 hegyi szakasz vár. A karaván a 3319 kilométeres össztáv alatt ellátogat Franciaországba, egy a Tour de France-ról ismert emelkedőre, míg az összetett sorsa az utolsó előtti napon a rettegett Angliru helyenként 23 százalékos kaptatóján dőlhet el. Szilasi László (velo.hu) írása.

Mindent a tévénézőkért

Az idei Vuelta a España útvonalának kijelölésekor a szervezők követték a pár évvel ezelőtt lefektetett és maximálisan bevált irányelveiket, melyek szerint rövidebb etapok végén egy-egy meredek emelkedőn jelölték ki a célt. A szakaszok többsége 160-180 kilométer között lesz, és öt-hat olyan nap szerepel a programban, amikor három kilométernél nem hosszabb az etapot lezáró kaptató. Ezzel a Vuelta szervezői egyre inkább alkalmazkodnak a televízió nézők átalakuló igényeihez is, melyek azt mutatják, hogy a legnagyobb klasszikusokat és a Tour de France-t leszámítva, nem maratoni közvetítéseket, hanem rövid, de akciódús versenyt szeretne a közönség. Érdekesség, hogy a Vueltáról a spanyol nemzeti televízió is jellemzően csak egy-másfél órás nemzetközi közvetítést készít.

Persze kivételek mindig vannak, így a szervezők gondoltak azokra is, akik szeretik hat-nyolc órán keresztül látni szenvedni a kerékpárosokat a forró spanyol nyárban. A 15. szakaszon Andorra és Peyragudes között 224,9 kilométert tesz meg a karaván, ez annyi, mintha Budapestről Debrecenbe kerekeznének. A különbséget a két táv között a négy darab első kategóriás emelkedő és a több, mint ötezer méter szintkülönbség adja. Ez pontosan annyi, mintha hatszor tekernénk fel Gyöngyösről Kékestetőre.

A befutónak a franciaországi síparadicsom ad otthont, a 2013-as Vuelta egyetlen nem spanyol helyszíneként. A Peyragudes a 2012-es Touron debütált, amikor itt rendezték az utolsó hegyi befutót. A 16,7 km-es, helyenként 13 százalékos hegymenet végén tavaly júliusban hosszú szökés után Alejandro Valverde győzött, de itt lehettünk szemtanúi az elmúlt évek leglátványosabb csapatutasításának is. Chris Froome jóval erősebbnek bizonyult a sárga trikós Bradley Wiggins-nél, de akkor még nem küzdhetett saját céljaiért.

A 2013-as Vuelta szakaszai:

Augusztus 24, 1. etap: Vilanova de Arousa - Sanxenxo (csapatidőfutam), 27,4 km
Augusztus 25, 2. etap: Pontevedra - Alto do Monte da Groba, 177,7 km
Augusztus 26, 3. etap: Vigo - Mirador de Lobeira, 184,8 km     
Augusztus 27, 4. etap: Lalín/a Estrada - Finisterra/ La etapa del Fin del Mundo 189 km
Augusztus 28, 5. etap: Sober - Lago de Sanabria, 174,3 km
Augusztus 29, 6. etap: Guijuelo - Cáceres, 175 km
Augusztus 30, 7. etap: Almendralejo - Mairena de Aljafare, 205,9 km
Augusztus 31, 8. etap: Jerez de la Frontera - Estepona/Alto de Peñas Blancas, 166,6 km
Szeptember 1, 9. etap: Antequera - Valdepeñas de Jaén, 163,7 km
Szeptember 2, 10. etap: Torredelcampo - Güéjar Sierra. Alto de Hazallanas, 186,8 km
Szeptember 4, 11. etap: Tarazona - Tarazona, egyenkénti időfutam, 38,8 km     
Szeptember 5, 12. etap: Maella - Tarragona, 164,2 km     
Szeptember 6, 13. etap: Valls - Castelldefels, 169 km     
Szeptember 7, 14. etap: Baga – Andorra/Collada de la Gallina, 164km
Szeptember 8, 15. etap: Andorra - Peyragudes, 224,9 km     
Szeptember 9, 16. etap: Graus - Sallent de Gállego/Aramón Formigal, 146,8 km     
Szeptember 11, 17. etap Calahorra - Burgos, 189 km     
Szeptember 12, 18. etap: Burgos - Peña Cabarga, 186,5 km     
Szeptember 13, 19. etap: San Vicente de la Barquera – Oviedo/ Alto del Naranco, 181 km
Szeptember 14, 20. etap: Aviles - Alto de L´Angliru, 142,2 km     
Szeptember 15, 21. etap: Leganés/Parquesur - Madrid, 109,6 km

A spanyol Alpe d'Huez

„A Vuelta az Angliru nélkül egy öt kilométeres maratonnak vagy egy tizenöt perces focimeccsnek felelne meg.” – így jellemezte a verseny legkeményebb emelkedőjét az egykori igazgató Enrique Franco.

Mindegyik háromhetes viadal sava-borsát azok a mitikus hegyek jelentik, melyek vagy a nehézségükkel vagy a múltjukkal külön fejezetet érdemeltek ki a sportág történelemkönyvében. Ami a Tour de France-on az Alpe d'Huez vagy a Giro d'Italián a Monte Zoncolan, az a Vueltán az Angliru. A szervezők nagyon sokáig keresték azt a hegyet, ami ezt a megkülönböztetett szerepet betöltheti, és végül 1999-ben iktatták be az útvonalba először az Anglirút. A 12,5 kilométeres, átlagban 10,1 százalékos emelkedőnek a második hat kilométere az igazán nehéz, itt 23 százalékos részek mellett a szűk és rossz minőségű utakkal is meg kell küzdeniük a versenyzőknek.

Az Angliru már az első mászások alkalmával megosztotta a közvéleményt. Vicente Belda, a Kelme csapat ismert vezetője például barbárságnak nevezte a szervezők részéről, hogy beiktatták a programba, míg 2002-ből a brit David Millar akciójáról készült felvételek mind a mai napig visszatérő elemei a Vuelta történetét bemutató filmeknek.

Vuelta 2002 Etapa 15: Gijón - Alto De Angliru (Heras)

Akkor rettenetes időben mászták meg az emelkedőt a bringások, és a sártól illetve a szurkolók felfestéseitől csúszóssá váló utakon borzasztó körülmények között rendezték a napot. Millar a céltól fél méterre ledobta a rajtszámát és nem volt hajlandó áthaladni a célvonalon. Az akció eredménye kizárás lett. „Nem vagyunk mi állatok. Ez embertelen.” – fogalmazott az akkor a Cofidist erősítő brit.

Ami az Angliru győzteseit illeti. Először 1999-ben José Maria Jiménez nyert itt, aki egy kilométerre a céltól érte utol Pavel Tonkovot. Jiménez a győzelmét a már több doppingbotrányban érintett Marco Pantaninak ajánlotta. 2000-ben az éppen csúcséveit élő Gilberto Simoni győzött. Az emlékezetes 2002-es etapot pedig Roberto Heras nyerte. „Egy óra alatt tettünk meg kilenc kilométert. Ez maga a pokol.” – mondta Heras elcsukló hanggal a célban.

Az utolsó két mászás alkalmával az időjárás kegyeibe fogadta a karavánt. 2008-ban Alberto Contador mutatta meg a klasszisát, míg legutóbb 2011-ben Juan José Cobo volt a leggyorsabb. Cobo ezzel a sikerével óriási lépést tett az összetett megnyerése felé. Idén, aki az összetettben élen állónak járó piros trikót felhúzhatja az Anglirún az eredményhirdetéskor, az végső győztesnek mondhatja magát. Az utolsó napon Madridban a hagyományoknak megfelelően az összetett élén a sorrend már nem változik.

Csak nehogy hamar eldőljön

A sok hegyi szakasznak meglehet a böjtje. A kritikusok arra figyelmeztetnek, hogy idő előtt választ kaphatunk a leglényegesebb kérdésre. „Túl nagy kockázatot vállalnak a szervezők a sok heggyel. Csak reménykedni lehet benne, hogy minden olyan jól alakul, mint 2012-ben. Túl korán eldőlhet az összetett és az rossz hatással lehet a versenyre. Nagy lutri az egész útvonal.” – mondta Igor Gonzalez de Galdeano, az Euskaltel Euskadi csapatfőnöke.

A Peyragudes lesz tehát az egyetlen külföldi kirándulás a 2013-as Vueltán, cserébe viszont Spanyolország szinte mind a négy csücskét bejárja az útvonal. Az idei év eddigi két háromhetese kapcsán a szervezők mindent az utolsó hétre zsúfoltak be. Nos, a spanyolokról ez nem mondható el. Egy 27,4km-es csapatidőfutammal rajtol a verseny és a második napon rögtön egy első kategóriás emelkedőn hegyi befutó következik. Várhatóan a nyitó hétvége már kellően szétrázza az összetettet.

A versenyszituációtól függően a sprintereknek maximum hat etapon reményekedhetnek győzelemben, közte az utolsó napon, a mindig látványos madridi finálén. Mindegyik héten két-két olyan szakasz szerepel a programban, amikor a sprinterknek lehet esélye. A verseny egyetlen egyenkénti időfutamát a félidőben, a 11. etapon rendezik. Ekkor a 38,8 kilométeres távra egy harmadik kategóriás emelkedőt is beiktattak, nem véletlenül. Ezzel a klasszikus hegyi menők nem kerülhetnek behozhatatlan hátrányba az időfutamokat jobban bíró riválisaikkal szemben. Ez igencsak nagy kedvezmény a hazai sztároknak, akik a 40-50 kilométeres teljesen sík kronókon nem érzik otthonosan magukat.

A leglátványosabb szakaszok így is az utolsó két hétvégén szerepelnek a programban. A második hét végén a 14. szakaszon Andorrába érkezik a mezőny, ahol a tavaly megismert Collada de la Gallinán rendeznek befutót. Ezen a napon érintik a bringások a verseny legmagasabb pontját, a 2380 méter magas Port de Envalirát. Itt már jóval ritkább az oxigén, így nem csak nagy versenyt, de félájult bringásokat is láthatnak majd a nézők. Összefoglalva, ultranehéz, de nagyon látványos Vuelta következik. Ha minden a vártnak megfelelően alakul, akkor a tavalyi évhez hasonlóan idén is ez lehet a szezon legfordulatosabb körversenye.

További érdekességek a Vueltáról itt olvashatók: www.velo.hu/vuelta2013