World Touros bringások ellen kezd az egyetlen magyar profi klub

2014.01.21. 15:19

A sikeres 2013-as év gőzerővel készül az új idényre Magyarország egyetlen kontinentális bejegyzésű, azaz profi országúti kerékpáros csapata az Utensilnord, írja a velo.hu.

Jelenleg 12 versenyző rendelkezik szerződéssel, név szerint a visszatérők; Dér Zsolt, Holló Botond, Kenyeres Ábel, Kusztor Péter, Alessandro Mazzi, Federico Rocchetti és Daniele Scampamorte. Hozzájuk csatlakozik az egy év kihagyás után a kontinentális mezőnybe visszatérő Bernárd Bendegúz valamint a fiatalok: Lengyel Zoltán, Gennaro Maddaluno, Rózsa Balázs és Varró Gergely.

Elkészült a csapat új mezének első látványterve is, amely erősen emlékeztet a tavalyi szerelésre. Az Utensilnord és a céghez szorosan csatlakozó Metrotecnica valamint a Fast Assembler mellett a csapat továbbra is keresi magyar támogatóit. Technikai szponzorként továbbra is a klub mellett áll a Bottecchia és a Selle-San Marco.

„Továbbra is azon vagyunk, hogy legalább egy hazai céget is a csapatunk mellé állíthassunk. 2013-ban bebizonyítottuk, hogy eséllyel szállunk harcba az olimpiai illetőleg a világbajnoki kvótákért. Érthetetlen, hogy a hazai vállalatok, miért zárkóznak el a kerékpársport elől.” – olvasható a klub közleményében.

Körvonalazódik a csapat év eleji programja is. Megkeresésünkre Stubán Ferenc sportigazgató elmondta, hogy január 27-én utazik ki Olaszországba négy magyar versenyző: Kusztor, Dér, Kenyeres és Holló. Ők az olaszokkal kiegészülve február 2-án már versenyeznek az 1.1-es G.P. Costa degli Etruschi-n, az olasz évadnyitón. Két héttel később a szintén 1.1-es Trofeo Laigueglia-n szerepelnek. Mindkét versenyen komoly mezőny várható, WordlTour-os csapatokkal.

A csapat további menetrendje képlékeny, mivel hatalmas harc folyik minden egyes meghívóért. Már biztos, négy olasz 1.1-es részvétel. Ezek sorrendben a G.P. Camaiore, a Strade Bianche, a Roma Maxima és az arona-i GP Nobili Rubinetterie-Coppa Papà Carlo-Coppa Città di Stresa. Emellett az Utensilnord Svájcban a szintén 1.1-es G.P. Città di Lugano-n is rajthoz áll. Március 26. és 30. között pedig a Settimana Internazionale Coppi e Bartali szerepel a programban.