Valér
2 °C
8 °C

Ilyen lesz a Millenáris Velodrom

2014.01.22. 22:05

Várhatóan három év múlva, 2017 elejére készülhet el a Nemzeti Olimpiai Központhoz tartozó Millenáris Velodrom, amely a kerékpár- és tornasport új budapesti központja lesz.

A beruházásért felelős Nemzeti Sportközpontok (NSK) tervpályázati eredményhirdetésén kiderült, hogy a Váncza Művek Építészeti Műterem Bt. lett a nyertes.

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmények fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta: a most aláírt szerződés után, a közbeszerzési és tervezési folyamatok után a remények szerint jövő év elején el lehet kezdeni a beruházást. Az átadás várható időpontja 2017 eleje.

„A Millenáris az első, amely a Nemzeti Olimpiai Központhoz tartozik, és felújításra, átépítésre kerül. Éppen ezért nagyon fontos a mostani lépés" - jegyezte meg a kormánybiztos.

Kruppa Gábor, a Magyar Építész Kamara által delegált bíráló bizottsági tag elmondta: elsősorban azokat a pályaműveket értékelték, amelyekben a meglévő, régi épületeket megtartják, és az eredeti funkciójában használják.

A Nemzeti Olimpiai Központ területén, vagyis az új Puskás Ferenc Stadion környezetében kialakítandó sportparkban felépülő Millenáris Velodrom felújítására az ősszel kiírt nyílt nemzetközi tervpályázaton 64-en érdeklődtek, és végül 29-en adtak be pályázati csomagot. Ebből 27 felelt meg a feltételeknek.

Az indulóknak egy olyan sportlétesítmény terveit kellett elkészíteniük, amelyben elfér egy fedett, 250 méteres, nemzetközi szabványnak megfelelő - világverseny megrendezésre alkalmas - kerékpáros pálya, egy BMX-gyakorlópálya, a középső részén pedig a magyar tornasport új központját lehet kiépíteni.

Vígh László kiemelte: arra törekednek, hogy a régi Millenáris Velodrom szellemiségét megőrizve, modern létesítményt építsenek.

A Millenáris  a magyar sport, illetve versenysport egyik bölcsője. Itt játszott először nemzetközi mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott. A kerékpárosversenyek mellett az elmúlt évtizedekben atlétikai és tornaversenyt, boksz- és jégkorongmeccset, és még autós rodeót is rendeztek a létesítményben.

A Millenáris Európa legrégebbi pályája, 1896-ban adták át, jelenlegi állapota nem megfelelő. A falak sok helyen átáztak, a pálya versenyfelülete rossz minőségű, a lelátó romos. Bár a pályakerékpáros országos bajnokságot mindig ott rendezik, a nemzetközi sztenderdeknek nem felel meg. A legtöbb velodrom ma már fedett és fapályával rendelkezik, ahol 250 méteres körben tartják a versenyeket. A Millenárison nem túl szerencsésen most 412 méteres a kör.

A teknő közepén most egy sátras jégpálya üzemel. Ez a beruházáskor megszűnik. Ugyanakkor a közeli Kisstadiont befedik, és egy olyan 5000 férőhelyes multifunkcionális csarnokká alakítják, ahol lesz jég.

2006-ban még civilszervezetek tüntettek a Millenárisért, az akkori tervpályázati kiírás nem számolt a leromlott állagú sportlétesítmény felújításával, eltűntette volna azt.

A tornászok is a velodromba mennek

Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke, olimpiai bajnok tornász az MTI-nek elmondta: a sportágnak óriási lépés, hogy idővel kap egy központot.

„A Tornacsarnokot felújítjuk, és várjuk, hogy idővel beköltözhessünk a Millenárisra. Ha nem is a 2016-os riói, hanem a későbbi olimpiákra, de már ott tudunk majd készülni" - jegyezte meg.

A Nemzeti Olimpiai Központ 38 hektáros területén a tornászok, a vívók, az asztaliteniszezők, az öttusázók, a dzsúdósok, a birkózók, az úszók, a vízilabdázók, jégkorongozók és az atléták is megtalálják majd a helyüket, nekik nemzetközi versenyekre alkalmas létesítményeik is lesznek.