Na de mit szippantott a Tour-bajnok?

2014.06.11. 18:31

A Tour de France tavalyi bajnoka, Chris Froome amiatt volt kénytelen magyarázkodni, hogy verseny közben használt asztmaspray-t.

Froome nagyszerű formában teker a Tour egyik előversenyének számító Critérium du Dauphine-en. A nyitó időfutamot megnyerte, majd a második szakaszon is győzött, Alberto Contadort megelőzve. Ezen a szakaszon készült felvétel arról, hogy a Sky bringása egy spray-t emel a szájához. A Twitteren gyors kommentáradatot indított el az erről készült gif.

A kerékpárost természetesen azonnal megtámadták, hogy biztos teljesítményfokozó célból használja a spray-t. Az állóképességi sportolóknál korábban rengetegen voltak asztmások, legalábbis volt erről szóló papírjuk, és így legálisan szedhettek olyan gyógyszereket, amelyek amúgy a doppinglistán is szerepeltek. Froome-nak sokak szerint semmiféle igazolása nincs, tehát csaló.

bringa.gif

A kerékpáros kedden válaszolt a támadásokra, elmondta, hogy az a gyógyszer, amit használ még a TUE-listán (terápiás célú kivételek) sem szerepel, nem visz be akkora mennyiséget a szervezetébe, hogy jelentenie kéne. Mivel gyerekkora óta asztmás, évek óta használja a gyógyszert. Azt is felhozta védekezésként, hogy mindenki láthatta, hogy a szakaszgyőzelme után interjúban köhögött.

„Nagyon meglep, hogy most mindenki erről beszél. Mivel sporttörténelmet írtam, az emberek valamit belelátnak a háttérbe, de nincs okuk semmi nagy dolgot keresni. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség is engedélyezte. Nem használom minden versenyen, csak akkor, ha nagy erőfeszítést kell tenni" – nyilatkozta Froome.

Az asztamspray-vel azért vigyázni kell, nem mindegy, hogy mennyit szippantanak belőle. A hörgőtágító hatású szalbutamolból engedély nélkül 1600 milligrammot lehet bevinni, de ezzel a szerrel akadtak már fent a doppingellenőrzésen. Többek között az olasz sprinterkirály, Alessandro Petacchi is ezzel bukott, egyéves eltiltást kapott, mert átlépte a határértéket.