Nibali kamikáze taktikája sárga trikót ért

2014.07.06. 17:58

Már a Tour de France második szakasza óriási versenyt hozott a favoritok között. Vincenzo Nibali jól időzített szökéssel megnyerte az etapot, és ezzel a sárga trikót is megszerezte. Az összes nagy sztár, Alberto Contador és Christopher Froome is akciózott.

Mini Liège-Bastogne-Liège, mindenki csak így nevezte a Tour idei második szakaszát, mert a York és Sheffield közötti 201 kilométeres erősen hullámos, kilenc kategorizált emelkedőt tartalmazó etap valóban a francia tavaszi klasszikust idézte. A kilenc kategorizált, rövid, de meredek emelkedő is ezt az érzetet fokozta.

 Az már a rajtnál kiderült, hogy a briteket és a mezőnyt nagy veszteség érte, a szombati hajrában bukó Mark Cavendish sérülése miatt nem tudta vállalni a versenyzést.

Ahogy az első szakaszon, most is rajt után közvetlenül indult az első akció, hat kerékpárosnak – Matthew Busche (Trek Factory Racing), Blel Kadri (AG2R La Mondiale), Perrig Quemeneur (Europcar), David De La Cruz Melgarejo ( NetApp-Endura), Armindo Fonseca (Bretagne), Cyril Lemoine (Cofidis) – sikerült meglógnia. Túl nagy előnyt azonban nem sikerült kiharcolniuk, három perces különbség után megkezdte a felzárkózást a mezőny. Az iram és a kaptatók így is szétszórták a bolyt, a sárga trikós Marcel Kittel nem is tudott az élcsoporttal maradni. Ahogy arra számítani lehetett, a kanyargós utakon egymást érték a kisebb-nagyobb bukások. Szerencsére azonban senki nem szenvedett súlyosabb sérülést.

A szökevény csoport nem maradt együtt, Kadri egyedül próbálkozott, miközben Voeckler és Tony Martin is akciózott. A céltól  40 kilométerre azonban már az összes szökevényt megfogták, a Garmin Sharp diktálta az iramot, majd a Sky ment előre. Meg is nyúlt rendesen a mezőny, nagyon kemény tempót mentek. Húsz kilométernél aztán a Cannondale is besegített, kapitányuknak, Peter Sagannak nagyon feküdt szakasz. Rolland (Europcar) és Peraud (AG2R) azonban úgy gondolta, hogy nem hagyják az utolsó kilométerekre a döntést, a páros 10-12 másodpercre tudott elmenni. Pár kilométer után Rolland már csak egyedül küzdött, de reménytelen volt vállalkozása.

A céltól 6 kilométerre volt egy 10 százalékos meredekségű, ami rendesen szétszedte a mezőnyt. A Cannondale kezdte az akciózást, de a favoritok könnyedén mentek elől. Contador, Nibali és Froome is jó helyen tekert. A brit robbantott is, de pár másodperc után mindenki átvette. Sagan a lejtőn gurult el, de arra számított, hogy együtt érkezik majd a körülbelül húsz fős mezőny a célhoz, és akkor mindenkit lesprintel. Számítása nem jött be, az Asztana jobban taktikázott. Előbb Jakob Fuglsang indult meg, majd két kilométerre a céltól Nibali robbantott. Bár hegyimenőnek számít, a síkon is félelmetesen nagy tempót diktált. Váratlan támadására nem tudtak reagálni, és ugyan elmerevedett a végére, két másodperccel mindenkit megvert. A mögötte érkező csoportból Van Avermaet hajrázott legjobban, harmadikként Michal Kwiatkowski érkezett.

Eredmények:

2. szakasz, York–Sheffield, 201 km

1. Vincenzo Nibali (olasz) Astana 5:08:36
2. Greg Van Avermaet (belga) BMC + 2 mp
3. Michal Kwiatkowski (lengyel) Omega Pharma-Quick Step
4. Peter Sagan (szlovák) Cannondale
5. Tony Gallopin (francia) Lotto-Belisol
6. Michael Albasini (svájci) Orica Greenedge
7. Andrew Talansky (amerikai) Garmin-Sharp
8. Bauke Mollema (holland) Belkin
9. Tejay Van Garderen (amerikai) BMC
10. Romain Bardet (francia) AG2R La Mondiale

Összetett:
1. Vincenzo Nibali (olasz) Astana 9:52:43
2. Peter Sagan (szlovák) Cannondale + 2 mp
3. Greg Van Avermaet (belga) BMC Racing Team
4. Michael Albasini (svájc) Orica Greenedge
5. Christopher Froome (brit) Team Sky
6. Bauke Mollema (holland) Belkin Pro Cycling
7. Jurgen Van Den Broeck (belga) Lotto-Belisol
8. Alberto Contador (spanyol) Tinkoff-Saxo
9. Tejay Van Garderen (amerikai) BMC
10. Jakob Fuglsang (dán) Astana