Ne játssz velem, úgysem versz meg

2014.07.22. 18:33

Michael Rogers jókor indítva, egy szökevénycsoportot megtámadva nyerte meg a Tour de France 16. szakaszát. Vincenzo Nibali maradt sárga trikóban.

A Tour mezőnye a hétfői pihenőnap után kedden már a Pireneusokban tekert, hogy teljesítse az idei leghosszabb, 237,5 kilométeres szakaszt. Az etap a végére tartogatta az igazi nehézséget, az 1755 méter magas Port de Bálesra  20 kilométeres emelkedő vezetett.

Nibali szinte már megnyerte a Tourt, így várható volt, hogy ma nem hajtja szét magát, ha erre nem kényszerítik az ellenfelek. Szerdán és csütörtökön a hegyi befutós szakaszon kell majd igazán figyelnie.

Már a szakasz elején kialakult egy elmenés, de akkor lett igazán ígéretes, amikor negyven kilométer után 12 fősre duzzadt az élboly. Itt tekert két csapattársával a már sokszor bizonyító Thomas Voeckler (Europcar), Michal Kwiatkowski (Omega) és Michael Rogers (Saxo-Tinkoff) is, valamint a Sky kiváló vízhordója, Vaszilij Kirijenka is. Később még nagyobbra, 21 fősre nőtt az élcsoport. Folyamatosan nőtt az előnyük, mielőtt megkezdték a Port de Balést, már 12 perc fölött jártak.

Az emelkedő gyorsan megszórta a szökevénycsoportot, az Europcar három versenyzőjével Voeckler győzelméért hajtott, de Rogers gyorsítása után, a céltól 27 kilométerre már csak hat bringás maradt elöl. A saxós mellett Kirijenka, Voeckler, Serpa Perez (Lampre), Greg van Avermeat (BMC) és Gautier (Europcar).

Voeckler próbálkozott iramváltásokkal, majd csapattársa akciózott, de nem sikerült leszakítaniuk a többieket. A Port de Bálesen Serpa, Voeckler és Rogers haladt át elsőként, és űgy tűnt, már nem szólhatnak bele mások a szakaszgyőzelembe. Kirijenka és Gautier azonban a lejtőn visszaküzdötte magát, így ötesélyessé vált az etap. A lejtő aljában megint az Europcar próbálkozott – Rogers és a nagydumás Voeckler össze is vitatkozott –, de Gautiér akcióját megkontrázta az ausztrál 3 kilométerre a céltól. Óriási tempót diktált, a francia nem tudott rá tapadni, az egykori időfutam-világbajnok innen már nem hibázott. Kilenc másodperccel verte Voeckleréket.

„Tudtam, hogy Voecklert nehéz lesz megverni, próbáltam is lerázni, de tudtam, ő is kísérletezik majd. Mondtam is neki, ne játssz velem, úgysem versz meg. Túl sokszor voltam már hasonló helyzetben. Most azt mondtam, vagy el fogok esni, vagy nyerek. Korábban nem nyertem. Azóta azonban megváltozott a mentalitásom. Sokkal éhesebb vagyok, és sokkal jobban meglátom a lehetőségeket, nem félek már élni velük. Korábban azért nem próbáltam meg dolgokat, mert féltem a kudarctól" – nyilatkozta a szakaszgyőztes.

A mezőny egyik legjobb taktikusának és segítőjének számító Rogers idén remek szezont fut, már a Giro d' Italián behúzott két szakaszt, és most élete első etapsikerét érte el a Touron. A Saxónak is nagyon kellett ez a siker, Alberto Contador bukása megsemmisítette eredeti terveiket. Az összetett győzelem helyet részsikerekre kellett koncentrálniuk, de ez be is jött. Vasárnap Rafal Majka nyert, most pedig Rogers.

Nibalinak ma csak annyi volt a feladata, hogy figyeljen és tegye a kereket, mögötte jóval szorosabb a verseny, ezért nem is őt, hanem egymást támadták a dobogóért küzdők. Bár az utolsó hegy aljában még Alejandro Valverde és a Movistar volt aktív, a sárga trikós csoportjában mégis Thibaut Pinot támadása lett döntő. A szakasz előtt negyedik francia tempója többeknek túl erősnek bizonyult, leszakadt Jurgen van der Broeck, Tejay van Garderen, és ami a számára a legfontosabb volt, az előtte álló Romain Bardet is. Rá végül két percet vert az etap végére.

Eredmények:

16. szakasz

1. Michael Rogers (ausztrál) Tinkoff-Saxo 6:07:10
2. Thomas Voeckler (francia) Team Europcar +00:09
3. Vasili Kiryienka (fehérorosz) Sky +00:09
4. José Serpa (Col) Lampre-Merida +00:09
5. Cyril Gautier (francia) Europcar +00:09
6. Greg Van Avermaet (Bel) BMC  +00:13
7. Michal Kwiatkowski (lengyel) Omega Pharma-Quick Step +00:36
8. Matteo Montaguti (olasz) AG2R La Mondiale +00:50
9. Tom Jelte Slagter (holland) Garmin-Sharp +2:11
10. Tony Gallopin (francia) Lotto-Belisol

Összetett:

1. Vincenzo Nibali (olasz) Astana  73:05:19
2. Alejandro Valverde (spanyol) Movistar +4:37
3. Thibaut Pinot (francia) FDJ.fr +5:06
4. Jean-Christophe Peraud (francia) AG2R +6:08
5. Romain Bardet (francia) AG2R +6:40
6. Tejay Van Garderen (amerikai) BMC +9:25
7. Leopold König (Cze) NetApp-Endura +9:32
8. Laurens Ten Dam (holland) Belkin  +11:12
9. Michal Kwiatkowski (lengyel) Omega Pharma-Quick-Step  +11:28
10. Bauke Mollema (holland) Belkin Pro Cycling Team +11:33