Tour: segítő miatt bukott a kerékpáros, nekirontott, aztán betolatta magát

2014.07.23. 17:48

Rafal Majka az erejét jól beosztva második szakaszát nyerte az idei Tour de France-on. Hegyi befutós győzelmével a hegyek királyájának járó pöttyös trikót is megszerezte. A sárga trikós Vincenzo Nibali még nagyobb előnnyel vezet már.

A 17. szakaszon kis híján összeverekedett egy kerékpáros és egy másik csapat segítője.

A keddi leghosszabb szakasz után a legrövidebb jött a Touron, de a 17. etap 124,5 kilométere nem igazán hozott könnyítést. Négy kőkemény, három első kategóriás és egy kiemelt hegy várt a mezőnyre.

Nibalinak akkora az előnye az összetettben, hogy nem kellett azzal számolnia, hogy a szakasz elejétől védenie kell a sárga trikót. A pöttyösért most sokkal kiélezettebb a harc, a rajt előtt Rafal Majka egy ponttal vezetett Joaquim Rodriguez előtt. A második helyen álló katyusás hamar előre is küldte a csapatát, megfogták a korai szökést, és Rodriguez elsőként haladt át az első csúcson, így már kilenc ponttal vezetett Majka előtt.

A csúcs után 22 fős bolynak sikerült elszakadni, Majka és Rodriguez is ott volt. A következő két hegyen is a spanyol hajrázott jobban, így 13 pontosra növelte előnyét.

Ez a szakasz sem múlt el bukás nélkül, az Orica bringása, Luke Durbridge ráadásul úgy esett el, hogy egy másik csapat, a Movistar frissítőt feladó segítőjébe beleakadva esett el. Durbridge érhetően nem tudta higgadtan kezelni a helyzetet, ahogy felpattant, egyből rárontott a movistaros segítőre. Verekedésig nem fajult a dolog, és a balesetet okozó is tudta, mi a dolga. Megtolta az emelkedőn az eleső Durbridge-ot.

A Col de Val Louron-Azet után négy bringás szakadt el az élbolytól, Visconti (Movistar), Roche (Saxo-Tinkoff), Moinard (BMC) és Rolland (Europcar) próbált az élen maradni  az utolsó emelkedőn.

A dobogós helyért már korábban megkezdődött a küzdelem, a kedden az ötödik helyre visszacsúszott Bardet (AG2R) ment el Nibali csoportjától, mert Thibaut Pinot-n (FDJ) kellett hoznia. A taktika azonban hamar megváltozott, mikor észlelték az összetett második helyén álló Alejandro Valverde gyengélkedését. A másik AG2R-bringás, Jean-Christophe Peraud azonnal iramot váltott, majd Nibalival utolérték Bardet-t. A tempót Pinot sem bírta, így minden az elképzeléseiknek megfelelően alakult.

Rodrigueznek viszont nem, mert a záróemelkedőn elfogyott az ereje, míg Majka Viscontival együtt haladt az élen a duplapontozású cél felé. Már csak két kilométer volt hátra, amikor Majka hirtelen megindult, és pillanatok alatt lerázta ellenfelét. Viscont képtelen volt átvenni a tempóját. A Tourt legszívesebben kihagyó Majka ezzel második szakaszgyőzelmét szerezte idén, és a pöttyös trikót is megvédte, 31 ponttal vezet már Rodriguez előtt.

A szakasz harmadik helyére, 46 másodperccel a győztes mögött Nibali jött be, Peraud-val a nyomában. A sárga trikós újabb másodperceket adott a többieknek, még kényelmesebb előnnyel vezet az összetettben. A magát a végére összeszedő Valverde megőrizte második helyét, ahogy Pinot is a harmadikat, de már csak 8 másodpercre van tőle Peraud.

Eredmények:

17. szakasz, Saint-Gaudens–Saint-Lary-Soulan Pla d'Adet

1. Rafal Majka (lengyel) Tinkoff-Saxo 3:35:29
2. Giovanni Visconti (olasz) Movistar +00:29
3. Vincenzo Nibali (olasz) Astana +00:46
4. Jean-Christophe Peraud (francia) AG2R
5. Alessandro De Marchi (olasz) Cannondale +00:49
6. Pierre Rolland (francia) Europcar +00:52
7. Fränk Schleck (luxemburgi) Trek +1:12
8. Bauke Mollema (holland) Belkin
9. Nicolas Roche (ír) Tinkoff-Saxo +1:25
10. Alejandro Valverde (spanyol) Movistar  +1:35

Összetett:
1. Vincenzo Nibali  (olasz) Astana 76:41:28
2. Alejandro Valverde Belmonte (spanyol) Movistar  +5:26
3. Thibaut Pinot (francia) FDJ.fr +6:00
4. Jean-Christophe Peraud (francia) AG2R +6:08
5. Romain Bardet (francia) AG2R +7:34
6. Tejay Van Garderen (amerikai) BMC +10:19
7. Bauke Mollema (holland) Belkin  +11:59
8. Laurens Ten Dam (holland) Belkin +12:16
9. Pierre Rolland (francia) Europcar +13:15
10. Fränk Schleck (luxemburgi) Trek +18:03